Éger: Megengedhetetlen, hogy még utalás sincs az orvosok helyzetének változására

2019. augusztus 14. 22:41

Az orvosi kamara szerint a legutóbbi parlamenti választások óta nincs előrelépés az orvosi bérek ügyében.

2019. augusztus 14. 22:41

Elhalt ígéretek nyomában címmel rendkívüli nagygyűlést tart szeptember 21-én a Magyar Orvosi Kamara (MOK) – jelentette be a kamara elnöke szerdai budapesti sajtótájékoztatóján. Éger István elmondta: a nagygyűlés célja a „félbeszakadt tárgyalások folytatása” a kormánnyal és „gyors, eredményes lezárása”. A szeptemberi nagygyűlésre meghívást kap három tárca, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Pénzügyminisztérium és a Miniszterelnökség – közölte.

A MOK követelései között szerepel a 900 ezer forintos, egységesen kötelező kezdő minimális alapbér a közfinanszírozott egészségügyi ellátás valamennyi szakorvosának, fogorvosának a munkaviszony típusától függetlenül – mondta. A kamara elnöke kitért arra: a legutóbbi parlamenti választásokat megelőző korszak „termékeny és kommunikatív időszak volt aláírt eredményekkel”, de a 2018 áprilisa óta eltelt időszak az „elvesztegetett idő és a csalódottság” szavakkal jellemezhető.

A kormány határozott ígéretet tett arra, hogy a 2018-as választásokat követően folytatódik az orvosok bérének felzárkóztatása. 2019 elején intenzív tárgyalás indult, elkészült egy „ígéretes megállapodás tervezete” is, amelyből azonban „nem lett semmi” – közölte Éger István. „Ez nagyon nagy csalódást és becsapottságérzést okozott” az orvostársadalomban – fogalmazott.

Dönteni kell: orvosokkal vagy nélkülük gyógyíttatunk?

Éger István örvendetesnek nevezte a szakdolgozói béremelés megkezdését, amelyet a MOK „150 százalékig támogatott”. E folyamat eredményeként „például egy 19-21 éves jogviszonnyal rendelkező felsőfokú végzettségű ápoló átlagkeresete 2022 januárjától 690 ezer forintra ugrik” – idézte az egészségügyért felelős államtitkárt. Ugyanakkor egy nyugdíj előtt álló, több szakvizsgás szakorvos hivatalos bruttó alapbére jelenleg 565 ezer forint. Úgy fogalmazott: „örvendetes, hogy a szakdolgozók lassan európai bérszintre kerülnek, de megengedhetetlen”, hogy az orvosok béremeléséről „nemhogy konkrét tárgyalás nincsen, de még csak utalás sem arra, hogy változna” a helyzetük.

Mindezek következtében nem tudják megszűntetni a paraszolvenciát, ami alapvetően akadályozza színvonalas szakorvosképzést – mondta Éger István. A MOK elnöke követeléseik között említette, hogy szüntessék meg a nyugdíjas korú, az egészségügyben dolgozó munkavállalókat sújtó diszkriminációt. „Az mégiscsak disznóság, hogy [...] ma egy három műszakban, betegágy mellett  dolgozó [...] nővértől kétszer annyi közterhet szed be” az állam, mint attól a nyugdíjastól, aki mondjuk egy irodában dolgozik – tette hozzá. Közölte: a kormánynak el kell döntenie, hogy orvosokkal vagy orvosi képzettséggel nem rendelkezőkkel akarja-e gyógyíttatni a jövőben a magyar embereket.

Elvárják továbbá, hogy a kormány rendszeresen és szigorúan ellenőrizze a szakmai minimumfeltételek, a munkaerő és a tárgyi feltételek meglétét az egészségügyi intézményekben. Tarthatatlan, hogy az erre felruházott hatóságok jogkörét nullára csökkentették, és ellenőrzés „vagy nincs, vagy szemet huny” – tette hozzá a kamara elnöke.

(MTI)

Összesen 104 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zakar zoltán béla
2019. augusztus 15. 10:50
Ha egy Szemmelvelysz Ignyatyenkónak kevés a 1,5 millió, akkor szabadidejében menjen még el utcát söprögetni!!!! TISZTELET A TÖBBINEK!!!!!!!!
Berecskereki
2019. augusztus 15. 10:32
Korábban többszöri levélváltás zajlott köztem és az elnök úr között. Így ismerem a felfogását, mentalitását. Szerintem sok jó gondolata van és sok mindenben egyetértek vele. Azzal viszont nem értek egyet, hogy most azonnal követeli annak a pótlását ami 30-50 éve elmaradt. Az egészségügyből minimum háromezer milliárd hiányzik, ha a fejlett technológiát, technikát is számításba vesszük, akkor ennek a duplája. Az MSZP-DK-nak nincs erkölcsi alapja bármilyen követelésre, mert amikor hatalmon voltak nem építettek, hanem romboltak. Ennek lett következménye a 26 ezer egészségügyi létszámleépítés, kórházak megszüntetése, összevonása, az előjegyzés, várólisták. Mindezek figyelembe véve; az egészségügyben létszámhiány, bérfeszültség és technikai, technológiai lemaradás van. Mindezt csak fokozatosan és egységesen kezelve lehet megoldani. Ennek időintervallumát behatárolja az egészségügyi költségvetés helyzete, a társadalom egészségügyi helyzete, az eltérő régiók sajátosságai. Ebből eredően csak komplex tárgyalásnak, megoldásnak van értelme és nem egyes részeknek a "foltozása". Másként fogalmazva; együtt kell javítani a tárgyi és személyi feltételeket, figyelembe véve a forrás lehetőségét.
Agricola
2019. augusztus 15. 10:25
Éger a Magyar Orvosi Kamara elnöke pozíciójában kevesel minden pénzt, amit az egészségügyre fordít a kormányzat. Az Ő esze kereke ugyanazon a vágányon jár, mint a Vörös Csepel munkásmozgalmi indulóban a burzsujé: "Még, még, még és még! A burzsujnak sosem elég." A MOK követelései között szerepel a 900 ezer forintos, egységesen kötelező kezdő minimális alapbér a közfinanszírozott egészségügyi ellátás valamennyi szakorvosának, fogorvosának a munkaviszony típusától függetlenül. Különben dühbe jönnek!
Agricola
2019. augusztus 15. 10:22
A MOK követelései között szerepel a 900 ezer forintos, egységesen kötelező kezdő minimális alapbér a közfinanszírozott egészségügyi ellátás valamennyi szakorvosának, fogorvosának a munkaviszony típusától függetlenül. Különben dühbe jönnek! Éger a Magyar Orvosi Kamara elnöke pozíciójában kevesel minden pénzt, amit az egészségügyre fordít a kormányzat. Az Ő esze kereke ugyanazon a vágányon jár, mint a Vörös Csepel munkásmozgalmi indulóban a burzsujé: "Még, még, még és még! A burzsujnak sosem elég."
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!