Egy önkormányzati választással ezelőtt még nem Orbán mosolygott az összes megyei újság címlapján

2019. augusztus 14. 09:06

Az elbocsátási és cenzúraügyek sokaságának, valamint a túlcsorduló propagandának visszhangja is lett.

2019. augusztus 14. 09:06
Bogatin Bence
Mérce

„Külcsínre is látványos lett a központosítás: egységes dizájn, ugyanaz az online felület, megyénként változó mozaikszavakból kirakott névvel. A leglátványosabb külsőség a már említett, fontos kampánypillanatokban ellőtt tökéletesen azonos címlap: először a 2018-as országgyűlési választás előtt gyönyörködhetett bennük az olvasóközönség.

A címlap persze nem önmagában álló egység, az újságok tartalmának tekintélyes része részben vagy teljes egészében egységes, központilag meghatározott. Itt egyébként érdemes megemlíteni, hogy az országos tematikájú cikkek egységesítése önmagában messze nem ördögtől való dolog, hanem nagyon is racionális médiagazdaságtani megfontolások is állhatnának mögötte, ugyanakkor az arányok és maga a közölt tartalom az, ami túllő célon.

Hogy pontosan mi is az a tartalom, amely messze viszi a megyei napilap-portfóliót attól, hogy betöltse eredeti funkcióját, azt a Mérték 2018-as, fél éven át készített tartalomelemzései mutatják be kitűnően: »A központi oldalak főként a kormányzati propagandát közvetítették (ti. az ország fejlődik, egyedüli ellenségünk a migráció és a sorosista ellenzék), míg a megyei oldalakon – néhány ritka kivételtől eltekintve – nem volt politika, problémafelvetés, csupán fejlesztések, közszolgálati tartalom, krimi és színes történetek. A magyar politikai ellenzék a lapok hasábjain nem létezik – ha mégis, akkor csak negatív szövegkörnyezetben.«

Ez utóbbi pont alól talán valamelyest a legutóbbi tél vidéki tüntetései, a számos helyen megszervezett félpályás útlezárások képeztek kivételt: bár leginkább mégiscsak azért, mert az útblokádokról közlekedési információk formájában adtak hírt a helyi újságok. Az elmúlt években ráadásul az elbocsátási és cenzúraügyek sokaságának, valamint a túlcsorduló propagandának visszhangja is lett, ami már régen nem ugyanaz a helyzet, mint amikor szinte csak az érintettek tudtak a lapoknál előforduló, szerkesztési szabadságot érintő konfliktusokról, vagy amikor lopakodva közelített a propaganda az olvasókhoz.

Mindezekkel együtt önmeghatározásuk, piaci helyzetük, célcsoportjuk szerint ezek lennének azok az újságok, amelyek leginkább a helyi ügyekkel foglalkoznak.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
luisbathhelena
2019. augusztus 14. 22:34
Tekintettel arra hogy az ÖSSZES megyében agyonvertek benneteket komcsi patkányok, nem várhatod hogy ElQro mosolyogjon a címlapon....
Mich
2019. augusztus 14. 13:04
Ügynököcske.
Bástyaelvtárs
2019. augusztus 14. 11:14
nyilván az ilyen elemzésekre nem tud mit lépni a propaganda média azok kívül , h hitelteleníti a lapot, a szerzőt, a szokásos lejáratókampányba kezd. De nem baj, már hozzászoktunk....
zakar zoltán béla
2019. augusztus 14. 11:00
0000000000000000000000hantamatyi000000000000000000000
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!