Bebizonyosodott, hogy egy másik lánnyal is végzett a caracali rém

2019. augusztus 14. 11:56

A csont- és fogmaradványokat törvényszéki vizsgálatnak vetették alá.

2019. augusztus 14. 11:56

Bebizonyosodott, hogy a caracali rém Alexandra meggyilkolása előtt egy másik lánnyal is végzett – írja a főtér.ro. Az orvostani intézet által végzett vizsgálat szerint nem a 15 éves Alexandra Măceşanu testének maradványait találták meg a nyomozók egy héttel ezelőtt a Caracal melletti erdőben, hanem egy másik, 15-19 év közötti lányét.

Hivatalosan is bebizonyosodott tehát az, amit eddig is sejtettünk, hogy a 66 éves Gheorghe Dincă korábban egy másik lányt is megölt, arról azonban még nincs információ, hogy az áprilisban eltűnt 18 éves Luiza Melencu testének maradványait találták-e meg. A nyomozók a két lány megölését bevalló férfi vallomása alapján találtak bizonyítékokat egy közeli erdőben.

A zsákban talált hamut átszitálták, és az így megtalált csont- és fogmaradványokat törvényszéki vizsgálatnak vetették alá. Dincă amúgy először azt állította, Luiza holttestét a Dunába dobta, másnap már az Olt folyóról beszélt, aztán szó szerint az erdőbe vezette a nyomozókat.

Eddig tehát az tudható biztosra, hogy Alexandra már nincs életben, a DNS-vizsgálat ugyanis kimutatta, hogy az ő elszenesedett csontjait találták meg Dincă házában. Most pedig azt is tudjuk, hogy a caracali rém egy második lánnyal is végzett.

Ma egyébként tovább folytatják a bizonyítékok felkutatását a sorozatgyilkos autószerelő házánál.

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Feltuki és Gogylász
2019. augusztus 17. 21:53
Szornyu
gabor7th
2019. augusztus 14. 12:29
Ugyanúgy ahogy Epstein esetében maszatol a "hatalom" úgy itt is mindenki azon volt, hogy minél jobban húzzák az időt, tehát ez valami hálózat volt nagy halakkal.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!