Jeffrey Epstein halálának okát a boncolás után sem tudták megállapítani

2019. augusztus 12. 07:14

Egy névtelen informátor szerint kizárt, hogy Epstein öngyilkos lett.

2019. augusztus 12. 07:14

Jeffrey Epstein halálának okát a boncolás után sem lehet egyértelműen megállapítani, ehhez még több információra van szükség – közölte dr. Barbara Sampson igazságügyi orvosszakértő vasárnap este New Yorkban.

Az igazságügyi orvosszakértő nem mondott további részleteket: sem azt, hogy milyen jellegű információkra van még szükség, sem pedig azt, hogy gyanakszik-e valamire. Azt azonban elmondta: a boncoláson Epstein ügyvédjeinek kérésére részt vett dr. Michael Baden magánorvos, patológus is. A The New York Times című lap idézte New York város egyik, neve elhallgatását kérő tisztségviselőjét, aki azt mondta: Sampson doktor azt valószínűsíti, hogy Jeffrey Epstein felakasztotta magát, de ennek megerősítésére még további információkra van szüksége. 

Több politikus is magyarázatot követelt

Az emberkereskedelem és kiskorúak megrontása vádja miatt korábban előzetesbe került Epsteinre szombatra virradóra találtak rá manhattani börtöncellájában. Eszméletlen volt, azonnal kórházba szállították, de már nem tudták megmenteni. A rendőrség szombati közleménye szerint öngyilkosságot követett el. A The Washington Post című lap azt is tudni vélte, hogy felakasztotta magát. 

Több politikus is magyarázatot követelt, kiváltképp azért, mert a különlegesen szigorú és biztonságos manhattani börtönben a 66 éves Epstein három héttel ezelőtt már megkísérelt öngyilkosságot. Akkor a börtönben szigorú megfigyelés alá helyezték, elkerülendő az újabb öngyilkossági kísérletet, ám szombaton kiderült, hogy ezt a megfigyelést július végén felfüggesztették. 

Vizsgálat indult

William Barr igazságügyi miniszter még szombaton közleményt adott ki, amelyben úgy fogalmazott: az ügy „komoly kérdéseket” vet fel. Egyúttal vizsgálatot rendelt el. A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) már megkezdte a nyomozást Epstein halála körülményeinek feltárására. 

Közben az amerikai sajtóban a börtön tisztségviselőitől származó értesülések jelentek meg arról, hogy Epstein felügyelete nem mindenben felelt meg az előírásoknak. Nem tartották meg a félóránként esedékes ellenőrzést, és a cellájából máshová helyezték a másik rabot, holott az előírások szerint mindig két fogolynak kell tartózkodnia egy cellában. Rod Rosenstein, az igazságügyi tárca volt helyettese Twitteren azt írta: „a pedofíliával megvádoltaknál nagy az öngyilkosság kockázata”, ezért „különös figyelmet kell fordítani rájuk”

Névtelen interjú

A 66 éves Jeffrey Epstein halála összeesküvés-elméletek özönét indította el a közösségi médiában. Ezeket az elméleteket tovább táplálja egy – eredetileg szombaton a New York Postban megjelent, de azóta több médiumban is közölt – interjú, amelyet a manhattani börtön egyik volt rabja adott. 

Az illető névtelenül nyilatkozott, és elmondta: szerinte kizárt, hogy Epstein öngyilkos lett. „Egyszerűen nem lehet, hogy az a férfi öngyilkos lett. Én túl sok időt töltöttem azokban a speciális cellákban, és tudom, hogy ez lehetetlenség. A plafon és a padló között 8-9 láb (körülbelül 2,5-2,7 méter) a távolság. Nincs hová csatlakoztatni bármit is”. Majd részletezte, hogy a cellában ugyan vannak lepedők, de ezek papírvékonyságúak, nem elég erősek. „Kilencven kilós volt, nem bírták volna el” – utalt Epsteinre a volt rab. 

A lap két újságírójának kérdéseire válaszolva a volt rab azt is elmondta: az ágyra sem köthette fel magát a milliárdos, a priccs ugyanis acélból készült, mozdíthatatlan, tovább nincsenek villanykapcsolók és rácsok sem. „Nem adnak neked semmit, amit sikeresen halálos fegyverré alakíthatsz át. Ha levelet akarsz írni, akkor gumiból készült tollat adnak és talán hetente egyszer egy darab papírt” – fűzte hozzá.

(MTI)

Összesen 61 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
OberEnnsinnen
2019. augusztus 12. 20:30
Nyilvánvalóvá válik, rgyre erősebb a gyanú: ez az Epstein egy fogott ember volt, akit a szolgálatnak dolgozott. Kompromittáljon politikusokat, közéleti, gazdasági. pénzügyi embereket pedofíl háttérrel..., akiket alkalomadtán a cég, a Rothschild Company kellemesen zsarolni, irányítani tudjon. Mint anno Maxwell, aki más profilban utazott. Hogy mindkettő erőszakos halált halt? Pedig mindketten lelkesen szolgálták a ... mit is? Ahogy a rabbik nevezik: A világ jobbítását. Mindkettőjük halálának oka végül: fulladás... Az egész kísértetiesen hasonlít a nem keresztény ÁVH-sok meggyőzéseihez: a vádlott büszke volt rá, hogy a Pártért végzik ki... Nem véletlen, az alom: ugyanaz. És Epstein még büszke sem lehet. Mint anno egy harmadik madár, Bernie Madoff, a hazugságok varázslója, aki 65 milliárd dollárt lopott, ... miközben rengeteg pénzt keresett és sikeres volt a spekuláns bennfenntesek üzleti világában. Vagy egy negyedik spekuláns, aki tengeri utazásokat szervez gumicsónakokban, fekete afrikaiaknak, Európa elszínesítése érdekében, no meg: az emberiségért.
Lion
2019. augusztus 12. 16:46
A rejtélyes Clinton kór áldozata lett.
nagykutya
2019. augusztus 12. 15:43
Kit érdekel ez ? Egyel kevesebb tetű, na és ?
Shlomo Morel, egy igaz ember
2019. augusztus 12. 15:26
A gyilkosok nácik lehettek. Irigységből, bűnbakkeresésből, szórakozásból. Már az is "érdekes", hogy egy országban nem tolerálják a zsidó sajátosságokat, szokásokat. A holokauszt után 70 évvel.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!