Magyar Nemzet: Betiltanák a Viking szállodahajók működését

2019. augusztus 10. 20:20

A szakértők szerint kialakításuk miatt életveszélyesek lehetnek a járművek.

2019. augusztus 10. 20:20

A Viking társaság folyami hajóinak felülvizsgálatát és az új típusú hajók betiltását indítványozzák a dunai hajókatasztrófa kapcsán – értesült a Magyar Nemzet. A cég Sigyn nevű szállodahajója küldte hullámsírba május 29-én a Hableány sétahajót. Túlélők beszámoltak arról, hogy átgázolt rajtuk a mögöttük haladó Idun szállodahajó, ami akár meg is semmisíthette a még mindig eltűntként kezelt áldozatot.

A Viking Sigyn speciális orrkiképzése is hozzájárult a május 29-i dunai hajókatasztrófa bekövetkeztéhez, idézte a Magyar Nemzetnek az egyesített igaz­ságügyi szakértői vélemény megállapítását a Hableány sétahajót üzemeltető Panorama Deck Kft. oldalán sértetti képviselőként a büntetőeljárásba belépett ügyvéd, Sógor Zsolt.

A jogász közölte, beadvánnyal fordulnak a hajózási hatósághoz, és indítványozzák a norvég tulajdonú Viking River Cruises folyami flottájából a katasztrófát okozó Sigyn és testvérhajóinak műszaki felülvizsgálatát, illetve azt is, hogy tiltsák be a speciális orrkiképzésű vízi járművek közlekedését a Duna magyarországi szakaszán.

Az orr miatt olyan torlóhullám keletkezett, ami nem oldalra lökte a Hableányt, hanem beforgatta

A gyorshajtás és a hajó orrkiképzése idézhette elő a tragédiát

Az egyesített szakértői vélemény szerint a Sigyn az ütközéskor 14 kilométeres sebességgel haladt a Duna belvárosi szakaszán – a szokásosnak majdnem a duplájával.

A szállodahajó a Monarchia sétahajóval együtt a Parlament előtt hegymenetben hajózott 3,7 kilométeres sebességgel, majd a Monarchia kapitánynőjének vallomása szerint hirtelen felgyorsított 11,3 kilométerre, holott a vallomás szerint a belvárosi szakaszon a szállodahajók legfeljebb 9,3 kilométeres sebességgel szoktak haladni. Sógor Zsolt szerint relatív gyorshajtást produkált a Sigyn, amikor tovább gyorsított 14 kilométeres sebességre, és előzésbe kezdett, holott a kapitányának látnia kellett, hogy jobbra előtte a Hableány halad a Magit híd középső nyílása felé.

A szakértői vélemény szerint Jurij Csaplinszkij kapitány, megszegve az előzés szabá­lyait, próbálta megelőzni a magyar sétahajót, amely ekkor már veszélyes közelségben volt. Erről a Sigyn közeljelző berendezése is kiadta a riasztást.

A Sigyn speciális orrkiképzése miatt a szállodahajó 8-10 méteres torlóhullámot tolt maga előtt a víz alatt, ami belökte a Hableányt a Sigyn elé. A szállodahajó ekkor ütközött neki a sétahajó bal tatjának, és a speciális kiképzése miatt nem oldalirányban lökte ki maga elől a magyar hajót, hanem még jobban beforgatta, valószínűleg maga alá gyűrte.

A Hableányon utazó 33 dél-koreai utas és kétfős magyar személyzet közül csak azoknak volt esélyük a túlélésre, akik a sétahajó oldalt nyitott fedélzetén utaztak. A hét túlélő is közülük került ki, akik közül többen is azt mondták kihallgatásuk során, hogy az őket elgázoló jármű után érkező ugyancsak szállodahajó a víz alá nyomva egyszerűen átgázolt rajtuk.

A Sigyn amerikai utasai mondták el kihallgatóiknak, hogy látták vízbe zuhanni az embereket, majd egyesek feljöttek a víz felszínére, ám többeket elnyelt az ár. Hajósok lapunknak azt mondták, nem zárható ki, hogy a még mindig eltűntként keresett huszonnyolcadik áldozat testét éppen azért nem találják a hatóságok, mert a vízben lévő roncsokon és embereken átgázoló hajó darabokra szakította.

„Elgázolhattam egy hajót. Látsz valamit mögöttem?”

A szakértői megállapítások és tanúvallomások szerint a Viking Sigynt testvérhajója, a Viking Idun követte. A két hajó kapitánya oroszul meg is tárgyalták rövidhullámú rádión, hogy valami történt. Az Idun kapitánya hívta a Sigynt. „Mi történt, Jura?”, mire Jurij Csaplinszkij: „Elgázolhattam egy hajót. Látsz valamit mögöttem?”, „Semmit…” A Sigyn a fenti párbeszéd lezajlásáig állt, visszacsorgott az ütközés helyszínére, majd ismét hegymenetbe kapcsolt, és csak 800 méter múlva állt meg, ahol kikötött.

Úgy tudni, két magyar matróza semmilyen parancsot nem kapott a mentésre, ám ­egyikük meglátott egy embert sodródni a vízben, és azonnal menteni indult társával, elkötve a Sigyn mentőcsónakját.

Sógor Zsolt ügyvéd szerint az ukrán kapitány az egyesített szakértői vélemény szerint sem tett meg minden tőle elvárhatót, ezért gyanúsították meg segítségnyújtás elmulasztásával is. A sértetti képviselő ugyanakkor hangsúlyozta: a szakértői vélemény leírja az Idun kapitányának a felelősségét is a segítségnyújtás elmulasztása ­miatt. A napokban írtuk meg, hogy Gulyás Krisztián, aki a Hableány kapitánya és családja oldalán sértetti képviselő, három feljelentést tett a ­BRFK-n.

Kettőt – hamis tanúzás, illetve hamis vád miatt – Jurij Csaplinszkij ellen, aki az eljárás kezdetén még tanúként olyan vallomást tett, amely Gulyás szerint a magyar kapitányra próbálja hárítani a katasztrófa miatti felelősséget, egyet pedig az Idun kapitánya ellen segítségnyújtás elmulasztása miatt. Ez utóbbit a már említett egyesített igazságügyi szakértői vélemény megállapításaira építette.

A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy ugyanez a szakvélemény alapozta meg Jurij Csaplinszkij ismételt letartóztatását is. A Fővárosi Törvényszék a minap hagyta helyben a Budai Központi Kerületi Bíróság végzését, amely egy hónapra elrendelte az ukrán kapitány letartóztatását, akit halálos tömegszerencsétlenséget eredményező vízi közlekedés gondatlan veszélyeztetésének vétségével és segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsít az ügyészség.

Összesen 38 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Gyéressy Károly
2019. augusztus 11. 23:15
Ki a fenét érdekel egy, a kérdéshez teljesen nem értő, valamilyen fórumon tett "javaslata"?
Gyéressy Károly
2019. augusztus 11. 23:13
Nincs menetlevél.
Gyéressy Károly
2019. augusztus 11. 23:12
A százezer okoskodó egyike vagy. Itt nem volt szó előzésről. Ha valaki nem tudva a másik jelenlétéről elüti azt, az nem előzés.
basatu
2019. augusztus 11. 14:04
Végül csak kiderült hogy az ebben az ügyben levő szereplők egytől egyig hibát hibára halmoztak.Beleértve a hatóságokat ,ügyészek,nyomozók bírók,és valószínűsíthető hogy politikusok is. Nem igazán érthető hogy miért nem látták előre a katasztrófát,és a hatóságok miért nem cselekedtek időben.Megállapítható hogy a dunán hajózók minden kontroll nélkül azt csinálnak amit akarnak,azaz az előírások csak vannak de senki nem tartja be őket.Vajon a vízi rendőrök mivel foglalkoznak mert szinte láthatatlanná váltak?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!