Klímaügy: lépjen az állam, az állampolgárokért!

Azt talán már a legelvakultabb chemtrail-hívő sem tagadja, hogy lassan, de biztosan megváltozik a bolygó időjárása: a kiegyensúlyozott klimatikus viszonyok helyett szélsőséges ciklusok váltakoznak, és a sarkokon a tavaszi olvadás nem csak egy mítosz lesz, hanem kézzelfogható és megtapasztalható valóság.

Ezt a valóságkezelést pedig hamar kihasították maguknak globalista kezdeményezések, amelyek államhatárokat figyelembe nem véve próbálnak tenni a maguk módján a változás hatásai ellen: ilyen a Greenpeace, a WWF vagy éppen most Greta Thunbergék. Vagy éppen az aktuális műanyagmentes július „arctalan” kitalálói. Hiszen a klíma, a természet nincs figyelemmel az országhatárokra – szokták mondogatni. Vagy újabban, másképpen: egy kerítés sem állítja meg a szélsőséges zivatarfelhőket.

Valóban, a felhőket, a szelet, a tornádót nem állítja meg egy vasrács, egy szögesdrót, egy csak a térképeken látható vonal, avagy felfegyverzett emberek, tankok, helikopterek.

Tehát nem lehet megállítani a rossz klímát a határoknál, mint a migrációt.

Azonban ezt nem jelenti azt, hogy az állam szerepét a klímaváltozás hatásaiban el lehetne felejteni. Nem. A klímaváltozás elleni fellépés elsődlegesen állami szerepvállalással lehetséges csak, ugyanis ha a felhőkre nem is, de az emberekre hatással vannak az országhatárok.

Ezért kell az államnak önmagában meghatároznia azt, hogy milyen módon harcol a klíma változása ellen. Hogyan tudja annak szélsőséges hatásait az állampolgáraira nézve tompítani. Hogyan tudja a megváltozott körülményekre az állampolgárok átállását elősegíteni. Hogyan tudja az állampolgárait új fogyasztási szokásokra rábírni.

Hiszen végső soron az állam kell, hogy gyakorolja egy ország területén a szuverenitást,

nem a határon átnyúló szervezetek, svéd kislányok vagy a legkülönbözőbb agendákat a zöld ügyhöz kötő civilek.

Egy államnak kötelessége biztosítania az állampolgárainak jólétét. És nem fél- vagy negyedmegoldásos „mindenmentes” hónapokkal. Világos és reális klímacélokat kell kitűznie, nem pedig fúziós reaktorokat álmodnia minden utcasarokra, a bolygó magjáig levezető hővezetékeket minden háztartásba. Olyan megvalósítható célokat kell megfogalmaznia, amelyek elsősorban a közvetlen környezetével hozhatók összhangba, nem a világ túlsó felén fekvő óceánok teknőseivel.

Szövetséget lehet kötni nemzetközi szervezetekkel, de ennek a szövetségnek nem lehet az az eredménye, hogy több száz kilométerről hozzák be ezek a szervezetek a szemetet: a bálna akkor is bálna, ha lokális a szemét, nem pedig külföldi. Az üzenet úgy is átmegy, ha nincs mögötte ökológiai lábnyom.

Az államnak élre kell állnia a klímaügyben, szabályozásokkal és ha kell, korlátozásokkal:

Az állampolgárokat képviselő állam lépjen, cselekedjen, tervezzen és szabályozzon: ne az innen-onnan feltűnő homályos szervezetektől és médiaceleb aktivistáktól várjuk a megoldást, hanem az államnak kell az állampolgárokért léteznie – a klímaügyben és minden másban is.

***

A Mandiner klímavitájának cikkeit itt olvashatják:

Uri Dénes Mihály: Konzervativizmus, jobboldaliság és a „zöld” értékek viszonyáról

Kohán Mátyás: Jöjjön a konzervatív válasz a klíma védelmére!

Szilvay Gergely: Nem mondhat le a jobboldal a környezetvédelem ügyéről

Schneller Domonkos: Teremtésvédelem vagy klímahisztéria – egy vita margójára

Pál Gyula: Avokádó-kiáltvány: Európa jövőképes lesz – vagy nem lesz!

Orbán Balázs: Jegyzet a jobboldali zöldpolitikáról