Egymásnak esett az ellenzék Sopronban – egyre távolabb a teljes összefogás

2019. augusztus 01. 10:42

A soproni MSZP volt elnöke szerint a jelenlegi elnök „egy Facebook-álprofilok mögé bújó kispályás hazudozó”. Forrnak az indulatok a soproni ellenzék háza táján. Teljes ellenzéki összefogásnak egyelőre nyoma sincs, a Fidesz pedig már gőzerővel kampányol. Választási körképünk Sopronból.

2019. augusztus 01. 10:42
Kereki Gergő
Kereki Gergő

Ahogy arról már beszámoltunk, Sopronban még mindig nem sikerült polgármesterjelöltet állítania az ellenzéki összefogásnak, ráadásul az egység helyett beindult az adok-kapok, egymásnak üzengetnek a felek.

Az ellenzék még július közepén jelentette be a „minden eddiginél szorosabb ellenzéki összefogást”, a Jobbik, az MSZP, a DK, a Momentum, az LMP és a Mindenki Magyarországa Mozgalom által tető alá hozott alkut a Párbeszéd nem fogadja el, így a párt helyi politikusa, Jakál Adrienn más soproni ellenzéki politikusokkal (Póczik Roland és Gibicsár Imre) karöltve megalakította a Leghűségesebb Városért elnevezésű csoportot, amelynek célja az őszi önkormányzati választáson való indulás. Jakál egyébként a mandátumáról tavaly lemondó Vörös Viktor helyére ült be a soproni közgyűlésbe, ahol egészen idén nyári kilépéséig az MSZP-frakció tagja volt.

Mint megírtuk, a korábban az MSZP–DK–Együtt–PM színeiben, listáról a soproni közgyűlésbe bejutó Vörös Viktor és a volt soproni MSZP-elnökként ismert Póczik Roland is élesen bírálta a készülőben lévő ellenzéki összefogást.

Németh Imre Póczikról és Jakálról: „Elkeseredettek, kimaradottak klubja” – „megélhetési politikusok”

Póczik és Vörös szerepvállalásáról megkérdeztük a soproni MSZP jelenlegi elnökét, Németh Imrét.

Kérdésünkre elmondta, fennáll a veszélye annak, hogy Póczik és Jakál Adrienn is elindul az őszi önkormányzati választáson, így pedig az ellenzék esélyeit csökkentik. „Ennek a veszélye megvan, talán a választók majd felismerik, hogy mi az oka annak, hogy ezek az emberek politikai kalandorságba kezdenek. Megélhetési politikusok, abszolút elítélendő az, hogy ők az összefogással szemben indulnak” – mondta Németh.

Németh egyébként arról is mesélt, mi az oka annak, hogy a Párbeszéd politikusa, Jakál Adrienn kiszállt az ellenzéki összefogásból. Szerinte „Jakál Adrienn öt hónapnyi tárgyalás után, amikor az utolsó tárgyalásnál jártunk, és végére pontot akartunk tenni az összefogás végére, akkor Kocsis-Olivio párbeszédes pártigazgató oldalán jelent meg, és azok a feltételek nem feleltek meg nekik, amelyeket az összefogásban részes pártok kínáltak. Felállt a tárgyalóasztaltól, otthagyott minket, majd elkezdte gründolni ezt a társaságot” – mondta Németh, hozzátéve: Jakálnak az volt a problémája, hogy nem kapott biztos, befutó helyet az ellenzék kompenzációs listáján.

Vörös Viktor: Németh Imre az utóbbi 4 évben semmilyen hírt nem adott maga felől

Cikkünk megjelenését megelőzően megkerestük Póczik Rolandot és Vörös Viktort is, reagáljanak a Némethék által elmondottakra. 

Vörös Viktortól megkérdeztük, kiket ért a „semmittevők” alatt. Ezzel kapcsolatban azt nyilatkozta, hogy „semmittevők alatt azokat a szereplőket értettem, akik most, illetve mindig kizárólag a választásokkor kerülnek elő, addig meg nem tesznek semmit. Nálam ezt jelenti a »semmittevő« kifejezés.

Szakács Gyula (LMP) szintén örökös jelölt, de gyakran még a kampány alatt sincs ember, aki látná őt. A Jobbik helyi szervezetének minden tagja egy emberként lépett át a Mi Hazánk csapatához, a mai soproni Jobbik tagok korábban civilek voltak, ahogy a legfiatalabb párt, a Momentum tagjai is hasonló helyzetben vannak. A DK pedig itt Sopronban egyszerűen nincs! Vezetőjük, vagy ha jól tudom inkább megbízott (fentről kinevezett) vezetőjük Csősz Tibor fertődi lakos, Sopronhoz semmi köze sincs.”

Póczik Roland: Németh Imre „egy Facebook-álprofilok mögé bújó kispályás hazudozó”

Póczik Rolandot az MSZP-ből való kilépésének okairól kérdeztük, miután Németh Imre arra utalt, hogy egy 2018. november 12-én a K-Monitor blogján megjelent cikk is közrejátszott Póczik távozásában. A kampánypénzek szabályszerű elszámolásáról szóló cikk lényege az volt, hogy

Póczik Roland elszámolását nem fogadta az Államkincstár.

Az MSZP-s Németh szerint ez is egy volt azon okok közül, amelyek végül Póczik távozásához vezettek. Ezzel kapcsolatban Póczik a következőt válaszolta: „Ennek a kérdésnek kifejezetten örülök, hiszen így tiszta víz kerül a pohárba! A 2018-as választási kampányban adminisztrációs és formai hibák miatt az Államkincstár hiánypótlásra többször visszaküldte egy számlánkat, ami 265 000 forintról szólt. Ebben egyébként irodai segédleteket, informatikai kellékeket, nyomtatópatronokat, ilyesmiket vásárolt az irodavezetőnk. Végül addig leveleztünk az Államkincstárral, amíg kifutottunk a határidőből, így az ÁSZ engem, mint a jelöltet büntetett meg, ráadásul – a jogszabályoknak megfelelően – az előbb említett összeg duplájára. Ezt az ÁSZ továbbította a NAV-nak, akik ezt adó formájában kivetették, és a büntetés összege már kiegyenlítésre került. Egyébként Németh Zsolt volt fideszes államtitkár ugyanígy járt. A pártból való kilépésemhez (már ha valaki csak a dátumokat nézi is) ennek semmi köze, ezt Németh Imre is tudja, csak

aki politikai haszonszerzés céljából bármire, pl. a barátai bemocskolására, vagy még annál többre is képes, ráadásul neki erről bírósági papírja is van!”

Információink szerint Németh Imre egy helyi fideszes politikussal szemben veszített pert első fokon, az ítélet ellen a soproni MSZP elnöke fellebbezett, így az ítélet még nem emelkedett jogerőre. Németh Imrét megkérdeztük, mi a véleménye Póczik állításairól, Németh válaszában a következőt írta: „Póczik Roland ezen mondataira én nem kívánok reagálni. Van egy szint ami alá én nem megyek le. Ez pedig az.”

A soproni szocialisták volt elnökének az MSZP-ről is igen lesújtó véleménye van: „kilépésem oka egyszerű, nyilvánvalóvá vált számomra, (és ezt az EP választás csak megerősítette) hogy

nem képviseli azokat az embereket, azokat az értékeket, amiket egy baloldali pártnak képviselnie kell. A jelenlegi MSZP-t, annak is a vezető rétegét, inkább egy felnőttekből álló óvodai csoporthoz hasonlítanám, akik a székfoglaló játékot játsszák, mindig kevesebb szék körül járkálnak körbe és körbe, míg végül egyszer elfogy majd az összes szék, és ezek a »kiváló« emberek majd ott állnak és értetlenül néznek egymásra! Nincsenek már elvek és nincsen valós politika, csak helyezkedés és ügyeskedés, és hát Botka Lászlónak is sok mindenben igaza volt. Mondjuk ki, az MSZP néha még úgy néz ki mintha élne, de ez tévedés, az MSZP már nem él. Kőkemény és hiteles baloldali politikusnak tartom magam, személyes célom egy baloldali mozgalom, aztán egy meggyőződéséből nem engedő baloldali párt létrehozása, hiszen az emberek részéről óriási igény van erre, csak a jelenlegi álbaloldal ezeknek az előbb említett kövületeknek a fojtófogásában van. A további – ezzel kapcsolatos – tervekről néhány hónap múlva szeretnék nyilatkozni.”    

Póczik szerint egyébként

Az embereket nem lehet átverni, az elvtelen összefogás, a hátsó szobákban való pocsék alkudozás nem politika, hanem pusztán pótcselekvés, és ezt a választók is látják. Összefogás néven olyan emberek állnak egymás mellett, akik egy kanál vízben megfojtanák egymást, így nem lehet elérni a legfontosabb célt, nem lehet leváltani a Fideszt! Ahhoz valóban cselekvő politikusokra és cselekvő civilekre van szükség!”

Soproni MSZP a volt elnökéről: Póczik csak egy „helyi politikai kalandor”

Cikkünk írása közben a soproni MSZP egy Facebook-posztban ment neki Pócziknak, a politikus egy iparűzési adóval kapcsolatos javaslat miatt. A párt helyi szervezete szerint

és „felelőtlen, populista handabandázásból nem lesz baloldali politika. A városvezetést nyugodt, felkészült és megbízható politikusokra kell bízni, nem Póczik Rolandokra”.

Összesen 41 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
syphax
2019. augusztus 02. 07:25
Az ú.n. "ellenzéki összefogás" a vidéki nagyvárosokban mindenütt nem más mint egy VERBÁLIS LUFI! Az első--de inkább már a 0.--problémánál SZÉTDURRAN atomjaira,. Ahol netántán neadjsiten úgy néz ki, hogy OTT ESETLEG nem, ott csak idő kérdése a dolog és a KISGÖMBÖCÖK MENETRENDSZERŰ SZÉTROBBANÁSA BIZTOSAN BEKÖVETKEZIK.
Bástyaelvtárs
2019. augusztus 01. 18:40
Sopron egyébként is Fidesz tábor . Tatabányán létrejött az ellenzéki teljes együttműködés arról meg elfelejt beszámolni a mandiner. Biztosan csak véletlen :))
makapaka2
2019. augusztus 01. 17:20
Egyre gusztustalanabb, és szánalmasabb az ellenzéki roncsderbi.
Mich
2019. augusztus 01. 16:58
Az összefosásnak szétesés a vége.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!