Bizalmat szavaztak a Micotákisz-kormánynak

2019. július 23. 11:10

Optimista üzenetet szeretne sugározni világnak, nyilatkozta az új görög miniszterelnök.

2019. július 23. 11:10

Bizalmat szavazott hétfő este a görög parlament Kiriákosz Micotákisznak, akit július 7-én választottak meg a görög állampolgárok miniszterelnöknek. A 300 fős parlamentből 158 fős többséggel rendelkező Új Demokrácia konzervatív párt vezetője máris bejelentette első intézkedéseit a válság sújtotta uniós államban. „Azt az optimista üzenetet kell sugároznunk, hogy végre megváltozhat valami ebben az országban. A Görögország előtt álló legnagyobb kihívás az, hogy több gazdagságot állítson elő és azt igazságosan ossza el" – jelentette ki a frissen megválasztott miniszterelnök.

Az 51 éves miniszterelnök – akinek fő kampányígérete az adók csökkentése és más vállalkozásbarát reformok életbe léptetése volt – bejelentette, hogy a jövő héten megszavazzák az ingatlanadó átlagosan 22 százalékra csökkentését, amely már augusztustól hatályba léphet, emellett pedig szeptemberben 28-ról 24 százalékra csökkentik a társasági adót.

 

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Pietrosz2.0
2019. július 23. 14:08
Már az apja is elkorrumpálta a kormányzást.Ezek továbbra is a német bankok jóindulatától függenek.Most és mindörökké.
balbako_
2019. július 23. 14:06
Egy gazdasági romhalmazt kormányoz....
Libraman
2019. július 23. 12:48
Annak idején Ciprasz jól átkúrta a görögöket, és csontig benyalt Merkeléknek! Ezáltal egyben karanténbe is zárta vagy 10 évre a baloldalt, ami persze egyáltalán nem baj! :-)) Egy unortodox (Matolcsy) gazdaságpolitikával a Micotákisz kormány is kirángathatja a beragadt nemzetgazdaság szekerét a dágványból, lásd Mo.-got! Viszont rögös út áll előttük, az biztos!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!