Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Vikinggel pótolnák az Aquariust

2019. július 22. 11:45

Norvég zászló alatt futó hajóval helyettesítené a tavaly leállított mentőhajót két NGO – értesült a Die Welt német napilap vasárnap.

2019. július 22. 11:45

Mint írják, az Ocean Viking névre keresztelt vízi jármű akár 200 kimentett embert is el tud látni azon tervek szerint, amit az SOS Mediterranee és az Orvosok Határok Nélkül dolgozott ki azért, hogy a tavaly év vége óta leállított Aquarius után betöltsék a humanitárius segítségnyújtásban kialakult űrt.

A hajó jelenleg éppen a Földközi-tenger felé tart – ismerteti a napilap.

Ha hivatalosan is megkapja a migránsok kimentését, mint feladatkört, akkor összesen 31 fős lesz a személyzete: a tervek szerint 7 fő a hajó saját legénysége lesz, 13-an a SOS-től, míg 9 fő az Orvosok Határok Nélkültől jönnek.

Maga a hajót 1986-ban építették, és hivatalosan egy nyílt óceáni ellátóhajónak lett építve, de aztán mentőhajóvá alakították át, hogy az olajfúró platformok munkásainak biztonságos menedéket tudjon nyújtani balesetek után.

Mandiner éves előfizetés féléves áron!

Összesen 31 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
3M..
2019. július 22. 20:51
Magyar találmány, torpedót neki. Szebb Jövőt!
balbako_
2019. július 22. 17:49
Lefoglalni, vagy elsüllyeszteni.
luzitanxaver
2019. július 22. 15:22
Jelenleg a Csatornában jár: https://bit.ly/2OaWGoc Még kb. 2-3 nap és újra hallunk róla.
luzitanxaver
2019. július 22. 15:19
Nahát, ki gondolta volna. Olyan biznisz ez, mint a hidra elleni küzdelem. Egyáltalán nem mellesleg az Open Arms is lerakta az újabb rakományt időközben Szicílián: https://bit.ly/2Yh9bCt Csak most már nincs körülöttük olyan nagy hír- és habverés, mert még a végén túlságosan kontraproduktív lenne.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!