Pártok felett állok

2019. július 22. 19:27

Lukácsi Katalin a szolnoki polgármesteri címért való indulásának bejelentésén elhangzott beszéde.

2019. július 22. 19:27
Lukácsi Katalin
Facebook

„Végre elérkeztünk ahhoz a pillanathoz, amit a szolnokiakkal közösen türelmetlenül vártunk már. Elkezdhetjük azt a munkát, amelynek gyümölcseként változás történik Szolnokon. A Szolnoki Többség végre kezébe veszi a várost.

Nem vagyok szolnoki, csak most költöztem a városba, de régóta dolgozom már Szolnokért, mert a megye büszke szülöttjeként mindig is felelősséget éreztem megyeszékhelyünk sorsa iránt.
Szolnok történelme arról híres, hogy nyitottsággal fogadta gyermekévé az idetelepülő honfitársainkat.
Ezt jelzi már az is, hogy a Szolnoki Többség meghívott, hogy vállaljam el közösségük vezetését. Hiszem, hogy a város engem is hamar befogad, és megtisztelő számomra, hogy hamarosan otthonomnak mondhatom majd Szolnokot.

Márki-Zay Péter mozgalmának, az MMM-nek elnökségi tagjaként járom az országot. Sok polgármesterrel és polgármesterjelölttel dolgozom együtt. Látom a jól működő városokat, ötleteket és megoldásokat, látom azt is, hogy akár egy zsákfalu is válhat mintagazdasággá, és ellenzékben is virágzóan fejlődnek települések.
Szolnokot ezzel szemben ma az elszalasztott lehetőségek városának látom, mintha elhanyagolta volna jelenlegi vezetése. Azt a rengeteg tapasztalatot, amely mozgalmamban a városvezetéssel kapcsolatban felhalmozódott, mind Szolnok javára fogom fordítani.

Az MMM elnökségének tagja vagyok, pártok felett állok. Olykor hallani más állítást, de az MMM nem párt. Az MMM azért jött létre, hogy összefogja a különböző pártállású, világnézetű embereket. Elnökségi tagként nekem egyik elsődleges feladatom mindig is ez volt. Közös gondolkodást indítani jobb- és baloldali, hívő és nem vallásos, nő és férfi, gyakorlott vagy kezdő politikusok között. Tenni azért, hogy teljesen ellentétes gondolkodású emberek egy célért, közösen tudjanak dolgozni. Itt Szolnokon is arra van szükség, hogy a városházán minden szolnoki polgár hangját meghallják és meghallgassák.

Nem vagyok egyedül. Mögöttem áll a Szolnoki Többség. De talán helyesebb azt mondanom, hogy mellettem áll. Fantasztikus csapattal dolgozhatom együtt, akik élő bizonyítékai annak, hogy lehetséges tisztességesen politizálni. Büszke szolnoki lokálpatrióták, bal- és jobboldaliak, párttagok és civilek, akik otthonosan mozognak a városirányításban és városfejlesztésben, az üzleti életben vagy a szociális szférában. Mindannyian adni szeretnénk a közösbe, nem elvenni belőle. Tudásunkat, lelkesedésünket és elköteleződésünket a város javára fordítjuk.

Bár a számok a demokrácia számára győzelmet jósolnak októberre, kemény munka vár ránk ahhoz, hogy lebontsuk a korrupció és megfélemlítés rendszerét Szolnokon. Erre hívok minden tisztességes városi polgárt, pártállástól, világnézettől függetlenül, hogy egy tiszta, rendezett, fejlődő és polgárai számára valóban élhető Szolnokot építsünk – közösen.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 80 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
syphax
2019. július 24. 11:02
Lukács Katalin jól össze zavadzagyválja a szólnoki ballib állóvizret. Jól teszi. HA Ő NEM LENNE, KI KÉNE EZT A CSAJT TALÁLNI!!!
puszika
2019. július 23. 16:13
Inkább mélyen a szint alatt leányom!! Ott érzed jól magad.
galahad
2019. július 23. 12:07
"A Szolnoki Többség végre kezébe veszi a várost. Nem vagyok szolnoki [...]" Ha csak úgy nem.
scion
2019. július 23. 10:19
eretnek csicska
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!