A megbélyegzett közösség

2019. július 22. 08:13

Megjelent tehát az új kollektív ellenség: a „fideszes”.

2019. július 22. 08:13
Bencze Izabella
Magyar Nemzet

„Ugye mindenki tudja, miről beszélek, amikor kimondom ezt a két szót: Benes-dekrétumok? Az 1945 májusa és októbere között született Benes-jogszabályok a magyar és német lakosságot okolták Csehszlovákia széthullásáért. Joggal ráz ki mindnyájunkat a hideg e két szó hallatán, nem is beszélve azok hatályban tartásáról. Miért is? Mert kollektív bűnösség nem létezik. Ezt már a szerbek is tudják, hiszen 2011-ben olyan határozatot fogadtak el, amely a csúrogi, zsabljai és mozsori magyarokat sújtó és a kollektív bűnösség elve alapján hozott megbélyegzést megszüntette, amelynek értelmében a hetven évvel korábban elkövetett cselekedetekért korábban háborús bűnössé nyilvánították őket.

Aki a kollektív bűnösség elméletét vallja, nem lehet demokrata. Nincs olyan, hogy a cigányok mind bűnözők. Nincs olyan, hogy a magyarok mind búskomorak, nincs olyan, hogy minden bevándorló terrorista, és nincs olyan, hogy a „fideszesek” az európai értékek ellenségei. Egyrészt mert egyik állítás sem igaz, másrészt mert a kollektív bűnösség csupán egy politikai eszköz, amellyel egy közösséget egyetemlegesen felelősségre lehet vonni azért, mert az elítélő számára annak egy tagja valamely értelemben elítélendő cselekedetet hajtott végre.

A kollektív bűnösség az azt alkalmazó tehetetlenségét, érvbeli silányságát, hatalmi gőgjét, helyzetével való visszaélésének tényét bizonyítja. Az első és a második világháború győztes nagyhatalmai is ezen elv alapján fosztották ki és tették földönfutóvá a legyőzötteket vagy a kisebbségben élő, a legyőzöttekhez tartozó nemzetek képviselőit. A kollektív gyűlöletkeltés eredményezte a holokausztot, a kitelepítéseket, az arisztokrácia, a polgárság és a kulákság kiirtását, és sorolhatnánk a szörnyűségesebbnél szörnyűbb történelmi tetteket. Úgy látszik, ifjú EP-politikusaink semmit nem tanultak a történelemből. A Momentum, az MSZP-s Ujhelyi István és Gyurcsány Ferenc pártja is azt hangsúlyozza, hogy azok a frakciók, amelyekben ők ülnek, biztosan nem támogatják a fideszes politikusok kinevezését a szakbizottságokban. Több ellenzéki képviselő büszke arra, hogy főszerepet vállal a fideszesek elleni döntésben.

Megjelent tehát az új kollektív ellenség: a »fideszes«. Bélyeg, mint a cigány, a zsidó vagy az ifjútörök mozgalomnak az örmény volt. Nem külön X. Y.-nal van esetleg baj, akinek a kvalitásaival gond lehet. A gond ugyanis nem maga a személy, hanem a közösség, ahova az illető tartozik. Ilyen módon minimum hárommillió magyar csatlakozik a megbélyegzett kollektívához, mert »fideszes«. Nem párttag, csupán támogatja a kormánypártot. Ennyi pontosan elég. Hát ilyenek a mai magyar ellenzéki, globalista uniós képviselők. Dobrev Klára, Cseh Katalin, Donáth Anna, Ujhelyi István meg az általuk meggyőzött EU-beli liberális, a Macron-pártféle EP és az európai demokraták és szocialisták frakciója.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 164 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kaltran
2019. július 22. 20:13
Ha az ember beszáll egy liftbe, befordul egy sarkon, embereket beszélgetni hall egy kricsmiben, a közös nevező az O1G. És azt hiszik ők a trendik, ők a forradalmárok, az igazmondók, s mivel hangosak és állandóan pofáznak el is hiszik magukról, hogy náluk a szent grál, s valóban, a fideszes mint olyan megbélyegző szitokszó a részükről. Aztán jön egy választás és aki csendben van és csak elmegy mellettük, mert miért is ugasson - derül egyet, s lám lám kiderül, Fideszesből kétszer háromszor annyi van. Ezért tévednek a megbélyegző sündisznók, s kénytelen kelletlen lemásznak a hajkeféről. Tévedtem - mondhatnák, de nem mondják, mert ekkor elmúlik a pofázhatnékjuk.
Valodi
2019. július 22. 17:17
"... nincs olyan, hogy a „fideszesek” az európai értékek ellenségei. Egyrészt mert egyik állítás sem igaz, másrészt mert a kollektív bűnösség csupán egy politikai eszköz, amellyel egy közösséget egyetemlegesen felelősségre lehet vonni." Csakhogy a fidesz nem közösség.... Mark Bolt írta le helyesen: "2010-ig mindenki fideszességét megértem, 2014 után senkiét!" Aki még ma is fideszes, az bizony vagy hülye, vagy gazember!
Robur
2019. július 22. 15:04
Talán nem kellett volna annyit lipsizni, sorosozni, buzizni, magyarkodni, stb. és akkor nem lennétek megbélyegezve. Visszanyalt a fagyi, az történt veletek, amit ti műveltetek másokkal.
realista
2019. július 22. 15:01
Azért a Fidesz szavazóival szemben minimum a bűnpártolás vádja megáll.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!