24.hu: Feljelentéssel bővült az ellenzéki összefogás Szolnokon

2019. július 22. 12:20

Miközben Lukácsi Katalin bejelentette, hogy indul a megyeszékhely polgármesteri tisztségéért, két ellenzéki politikus őt jelentette fel az ügyészségen – számolt be a portál helyi információk alapján hétfőn.

2019. július 22. 12:20

Hétfő délelőtt Lukácsi Katalin hivatalosan is bejelentette indulását a szolnoki polgármesteri címért, éppen akkor, amikor Györfi Mihály, a helyi MSZP elnöke és Galló György, a helyi Jobbik vezetője a szolnoki ügyészségen jelentette fel a Mindenki Magyarországa Mozgalom politikusát – számolt be a fejleményekről a 24.hu.

Jobbikos belharc

A portál információi szerint az ellenzéki erők két politikus körül tömörülnek: egy helyi MSZP-s politikust, Radócz Zoltánt a pártján kívül a DK, az LMP és a helyi Jobbik támogatja a polgármesteri jelöltségért, Lukácsi Katalint a Szolnoki Többség Egyesület, a Jobbik országos(!) elnöksége, a Momentum, a Szolnok Város Fejlődéséért Egyesület. Mint tehát ebből kiderül, a Jobbikon belül most már az szül konfliktust, hogy melyik baloldali jelöltet támogatják.

Lukácsinak annyival van nehezebb dolga, állapítja meg a 24.hu, hogy indulását a Momentumon kívül semelyik párt nem támogatja helyben, viszont éppen a Momentum az, amelyik Radócz indulása mögé nem akar beállni.

Ki a többség?

Jelenleg a konfliktus egy feljelentésbe torkollott, amit hétfőn délelőtt tettek meg a szolnoki ügyészségen a helyi MSZP-sek és jobbikosok. És hogy miért? Azért, hogy bíróság döntse el, hogy melyik oldal nevezheti magát „Szolnoki Többségnek”, azaz a közös ellenzéki akciók ernyőszervezetének.

Lukácsi bejelentésén Ligeti József, aki a Mindenki Magyarországa Mozgalom-féle helyi Kossuth Kör elnöke, valamint a Szolnok Város Fejlődéséért Egyesület vezetője is, több papírt is mutatott, amelyek szerint ők jegyezték be a Szolnoki Többség Egyesületet – amelynek Lukácsi az elnöke és Csikós a titkára –, illetve a domaint is ők vásárolták meg.

A Szolnoki Többség Facebook-oldalt viszont a másik oldal kezeli, azaz a helyi MSZP-Jobbik: ennek alátámasztására Györfi a portálnak elmondta, hogy egy korábbi önkormányzati határozat értelmében ők használhatják a nevet, ugyanezen a néven őket illeti meg az egyesület birtoklása. Ezért tették meg a feljelentésüket.

Összesen 37 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Héja
2019. július 22. 18:51
Az mszp és a jobbik együtt jelenti fel... Orbánnak igaza van: szórakoztatásunkról az ellenzék gondoskodik.
Zod
2019. július 22. 17:14
Hogy magamat idézzem: "Lukácsi Katalin a kedvenc ellenzéki politikusom. Természetesen ő is erkölcstelen és buta mint a tök, de még így is kiemelkedik a többi közül. Kávét főzött egy helyi KDNP-irodában, megunta de azóta is meg tud élni belőle."
Mia szösz
2019. július 22. 17:01
Nincs is annál élvezetesebb, mint azt nézni, ahogy ezek tapossák egymást.
Zod
2019. július 22. 16:58
Szerintem a Fidesz lesz a "szolnoki többség". Kisbetűvel ugyan, de polgármesteri székkel és közgyűlési többséggel.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!