Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Mi Siklósi Gergely titka?

2019. július 21. 11:34

Jó a képzelőereje, és erősen hisz a teremtő képzeletben, a vizualizáció erejében.

2019. július 21. 11:34
Pircs Anikó
Nemzeti Sport

„Siklósi Gergelynek kivételes adottságai vannak – és nem csak a víváshoz. Arról, hogy drótkötélből vannak az idegei, mindenki meggyőződhetett, aki a fiatal vívó meccseit megnézte a budapesti világbajnokság férfi párbajtőrversenyében. Kétszer is hosszabbításban, aranytussal nyert, a döntőben meg 35 másodperccel a vége előtt háromtalálatnyi hátrányban, három másodpercen belül adott három tussal fordított – s ha már a kvalitásokról értekezünk –, mindig más és más megoldást előhúzva a repertoárjából.

Ugyancsak kitűnő szintetizáló képessége van a tapolcai nevelésű, pályafutását a Bp. Honvéd színeiben kiteljesítő párbajtőrvívónak, aki a rá zúduló temérdek információból ki tudja választani a számára hasznosakat, hogy azokat a megfelelő pillanatban előhúzva a maga javásra fordítsa. Ebből a tudásból meríthetett a Pak Szang Jung elleni asszóban: emlékszünk, a dél-koreai győzte le Imre Gézát a riói olimpia döntőjében, és utóbb Siklósi elárulta, számtalanszor átvette már egyesülete sportigazgatójával annak a döntőnek a történéseit. (...)

Valamennyi közül azonban a leginkább lenyűgöző a fiatal sportoló azon képessége, amelyet mentáltréningeken fejleszt. Azt mondja, jó a képzelőereje, és erősen hisz a teremtő képzeletben, a vizualizáció erejében. ”

Mandiner éves előfizetés féléves áron!
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2019. július 21. 14:36
Az a titka, hogy jól vív és helyén volt az esze döntő pillanatokban. Jelzem ugyanez elmondható volt az olimpiákon aranyakat nyert minden vívóról.
Antigoné
2019. július 21. 12:51
21 évesen világbajnokká válni, ehhez valóban nagy ambíció, kivételes képességek és mentális erő szükségeltetik. Minden elismerést megérdemel.
Konrád
2019. július 21. 11:40
Végre egy mentálisan is erős magyar élsportoló!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!