Nézze újra az ötven éve történt Holdra szállás korabeli televíziós közvetítését!

2019. július 20. 19:01

„Houston itt a Nyugalom Bázis, a Sas leszállt!”

2019. július 20. 19:01

50 évvel ezelőtt ezen a napon lépett először ember a Holdra. 1969 július 20-án szállt le a Holdra az amerikai Apollo-11 űrhajó. A holdexpedíció volt az első alkalom, amikor az ember egy másik égitest felszínére lépett.

Az Apollo 11 1969. július 16-án szállt fel a floridai Kennedy Űrközpontból, július 19-én Hold körüli pályára állt, július 20-án az Apollo-11 űrkompja, az Eagle (sas) leszállt a Holdra, a Nyugalom Tengerén.

Július 21-én elsőként Neil Armstrong, majd negyedórával később Edwin „Buzz” Aldrin is a Hold felszínére lépett.

Az Apollo-11 pedig július 24-én tért vissza a Földre.

Az alábbi videó a Holdra szállást közvetítő korabeli televízióadás felújított változata, amelyet milliók néztek élőben szerte a Földön. Az első három percben látható jobb minőségű felvételek csak Ausztráliában és Új-Zélandon voltak láthatók.

A hangfelvételen az Egyesült Államok Nemzeti Repülési és Űrhajózási Hivatala, a NASA houstoni irányítóközpontja valamint a Holdra szállást végrehajtó űrhajósok közti kommunikáció hallható.

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
3M..
2019. július 20. 23:42
„Houston itt a Nyugalom Bázis, a Sas leszállt!” https://uploads.disquscdn.com/images/7612621136d8de07ce8f794fd6fa3ca9b2afdf619b7e5d10f86bf39e80157ac5.gif Szebb Jövőt!
annamanna
2019. július 20. 23:37
A közvetítésen egyáltalán nem látszanak az égen csillagok, és ez csak az egyik kérdőjel: https://www.youtube.com/watch?v=jHB4wQQJtZ0
Bell & Sebastian
2019. július 20. 23:14
Hajdanába-danába kiseggeltem ezt a közvetítést, mert jó későn volt és nagyon sokat kellett várni a kapcsolásra, a fekete-fehér Orionon alig lehetett látni belőle valamit. Valószínűleg szándékosan rontották le a minőséget és torzították el a képet nekünk, ami ki sem töltötte a képernyőt. Nem volt egy nagy élmény, legalábbis a Princ, a katonához mérve, gyerekésszel. Ernyedt Béla győzött.
pesti051
2019. július 20. 19:19
Azt hiszem, Wernher von Braun is megérdemel főhajtást, végül is az ő szellemi alkotása volt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!