Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Jól van az Irán által lefoglalt brit hajó legénysége

2019. július 20. 16:09

A brit külügyminiszter szerint tárgyalni kell Iránnal.

2019. július 20. 16:09

Jól van a legénysége annak a tankernek, amelyet még pénteken térített el és foglalt le az Iráni forradalmi gárda a Hurmuzi-szorosnál – közölte az Euronews. Ezt a hajót üzemeltető cég jelentette be azok után, hogy sikerült kapcsolatba lépni a személyzettel.

Nagy-Britannia továbbra is választ vár Irántól arra, hogy milyen indokkal irányították az angol zászló alatt hajózó Stena Imperot iráni vizekre.

A brit külügyminiszter úgy nyilatkozott, hogy nem gondolkodnak katonai megoldásban, abban bíznak, hogy diplomáciai úton sikerül rendezni a helyzetet. Jeremy Hunt azt is mondta, amennyiben Irán az Arab-öböl nemzetközi vizeinek szabad hajózását veszélyezteti, azzal magának okozza a legtöbb kárt.

Az iráni állami televízió mindeközben közzé tett egy felvételt, amely azt igyekszik igazolni, hogy nem igaz az amit az amerikai elnök mondott és az Egyesült Államok nem lőtt le iráni drónt a Hormuzi-szoros közelében, ami veszélyeztette volna USS Boxer amerikai hadihajó és legénysége biztonságát.

Borítókép, videó: Euronews

Játsszon és nyerjen páros belépőt!

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
JMoflicheque
2019. július 20. 17:52
Az angolszászok ismét hazudnak és a saját érdekeik szerint keverik a szart!!
3M..
2019. július 20. 16:15
Mitől lennének rosszul? Egy, Irán részéről más országok által is teljesen elfogadható történésnek a részesei. Ez a jogos akció nem ellenük, hanem a kalóz módszereket alkalmazó kormányuk jogtalan lépésére való válaszadás volt. A legénységnek a haja szála sem fog görbülni! Erre a bizonyíték legyen az, hogy a perzsa állam több száz éve nem indított hódító akciót sem szomszédai, sem távolabb fekvő államokkal szemben. Iránnak nincs szüksége ezúttal sem mások bárkájára, jelen esetben az angol bárkára. Szebb Jövőt!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!