Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Irán szerint a brit hajó lefoglalása jogszerű válaszlépés, a nyugati országok tiltakoznak

2019. július 20. 14:40

2019. július 20. 14:40

A Stena Impero brit tartályhajó lefoglalása az iráni hatóságok jogszerű válasza arra, hogy a brit tengerészgyalogság július elején Gibraltárnál lefoglalta a Grace 1 iráni tartályhajót – közölte szombaton a tekintélyes iráni alkotmányvédelmi tanács. Berlin, Párizs és Bahrein ugyanakkor a brit hajó azonnali szabadon engedését követelte. London szerint Teherán veszélyes úton indult el.

Irán szerint a Stena Impero nekiment egy halászhajónak

A jogtudósokból álló iráni alkotmányvédelmi tanács ritkán szólal meg állami kérdésekben, de ha megteszi, akkor véleménye Ali Hamenei legfőbb vallási és politikai vezető álláspontjának tekinthető. A tanács tagjainak felét a parlament jelöli, a másik felét a minden állami kérdésben a végső szót kimondó legfőbb vezető, akivel a testület szorosan együttműködik.

„A viszonosság jól ismert a nemzetközi jogban, és Irán lépése, hogy szembeszáll az ellene folytatott illegitim gazdasági háborúval, valamint hogy lefoglal tartályhajókat, ennek a nemzetközi jogon alapuló viszonossági elvnek a része” – jelentette ki Abbász Ali Kadhodei, az alkotmányvédelmi tanács szóvivője, akit a Farsz hírügynökség idézett.

Mind a Farsz, mind az IRNA hírügynökség korábban azt jelentette az iráni kikötői és tengeri hatóságokra hivatkozva, hogy a Forradalmi Gárda elitalakulat azért foglalta le a Stena Imperót, mert nekiütközött egy iráni halászhajónak, és kárt okozott benne. Az iráni halászhajó vészjelzést adott le az ütközés után, de a Stena Impero nem vett erről tudomást – mondta a hatóság egyik tartományi vezetője. A brit hajó legénységének mind a 23 tagja jelenleg a kikötőben van járműve fedélzetén, és az eset kivizsgálásának végéig ott marad – tette hozzá.

Németország,Franciaország és Nagy-Britannia is a hajó elengedését követeli

A Stena Impero tulajdonosa, a Stena Bulk és a hajótér kereskedelmi hasznosításáért felelős cég, a Northern Marine Management péntek este Londonban kiadott közös tájékoztatása szerint hajójuk nemzetközi vizeken haladt, és betartott minden szabályt. Nem említettek semmilyen balesetet.

Jeremy Hunt brit külügyminiszter azt mondta pénteken: London nem tervez katonai akciót a tartályhajó kiszabadítására, de annak azonnal elengedését követeli az iráni hatóságoktól. Szombaton pedig kijelentette, hogy Irán „veszélyes úton indult el illegális és destabilizáló magatartásával”. Az iráni tartályhajó lefoglalása Gibraltárnál legális volt - mondta. A minisztérium figyelmeztette a brit hajókat, hogy átmenetileg kerüljék el a Hormuzi-szorost.

Németország, Franciaország és Bahrein is követelte szombaton a Stena Impero azonnali szabadon engedését, és közölték, hogy Nagy-Britannia mellett állnak a vitában.

Korábban a britek foglaltak le egy iráni hajót

A hónap elején a brit királyi tengerészgyalogság Gibraltárnál lefoglalta a Grace 1 nevű iráni tartályhajót azzal a gyanúval, hogy a hajó Szíriába akart kőolajat szállítani, megsértve az Európai Unió által a szíriai rezsimmel szemben bevezetett szankciókat.

A gibraltári önkormányzat éppen pénteken további harminc nappal, augusztus 20-ig meghosszabbította a Grace 1 kihajózási tilalmát. Hunt a héten arra tett javaslatot Iránnak, hogy elengedik az iráni tartályhajót, ha a teheráni kormány szavatolja, hogy a rakomány nem jut Szíriába. Irán azonban már a Grace 1 lefoglalása után kilátásba helyezte, hogy ellenlépésként lefoglal egy brit kereskedelmi hajót.

(MTI)

Játsszon és nyerjen páros belépőt!

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
TAVIROZSA
2019. július 21. 07:31
"A hónap elején a brit királyi tengerészgyalogság Gibraltárnál lefoglalta a Grace 1 nevű iráni tartályhajót azzal a gyanúval, hogy a hajó Szíriába akart kőolajat szállítani, megsértve az Európai Unió által a szíriai rezsimmel szemben bevezetett szankciókat." Tudtommal sem Irán sem Szíria nem EU tagállam. A Földközi tengeren nemzetközi hajózás folyik. A Szíriában élő emberekre kellene gondolni !
Stylo
2019. július 20. 16:26
" A hónap elején a brit királyi tengerészgyalogság Gibraltárnál lefoglalta a Grace 1 nevű iráni tartályhajót azzal a gyanúval, hogy a hajó Szíriába akart kőolajat szállítani, megsértve az Európai Unió által a szíriai rezsimmel szemben bevezetett szankciókat. " ????????? Mi köze van Iránnak az Európai Unió által a szíriai rezsimmel szemben bevezetett szankciókhoz ???? Ott szarja telibe , és igaza van .
OberEnnsinnen
2019. július 20. 16:17
A BRIT HAJÓFOGLALÁS: AZ EU-ALAPÉRTÉKEKKEL EGYENÉRTÉKŰ. AZ IRÁNI HAJÓFOGLALÁS: veszélyes, illegális, destabilizáló. Ez a híres angol: fair play. Bobby Charltonék fogják a fejüket... De még egy Vinnie Jones is. Hja, a londoni City uralom, kérem, a kazárok nem végeznek félmunkát. Ahová beteszik a lábukat, ott előbb-utóbb még a kő is beteggé válik...
Jancsipapa
2019. július 20. 15:15
Így van ez " demokratáéknál ". Az ő foglalásuk jogszerű ,amikor az övékét foglalják le megy a hörgés...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!