Döbbenetes, hogyan változott a párválasztásunk

2019. július 19. 07:22

Teljesen átalakultak az ismerkedési szokásaink.

2019. július 19. 07:22

Döbbenetes adatokat közölt a Stanford Egyetem és a New Mexico-i Egyetem kutatói folyamatosan frissített felmérésének legújabb része, a párválasztási-ismerkedési szokások változásairól.

Az ábrán két fontos vonal mutat radikális változást: a kék vonal a barátokon keresztül összejött emberek arányát jelzi, a piros pedig azokat, akik először az online tér valamelyik szegletében találtak egymásra – mutat rá a tanulmány alapján a G7.hu.

Látszik, hogy az internetes ismerkedés egészen az ezredfordulóig nem volt jelentős tényező, csak a 2000-es évek végétől indult dinamikus növekedésnek indult. 2013-ban az akkor együtt lévő párok közül már többen mondták azt, hogy valamilyen online felületen találkoztak először, mint azt, hogy a barátaik által ismerkedtek meg egymással. A növekedés azóta is gyors ütemű.

A család és a barátok általában az ember legbizalmasabb körét alkotják, az online ismerkedőoldalak mögött viszont arctalan, profitra hajtó cégek állnak.

Miért bíznak az emberek mégis jobban egy algoritmus ajánlataiban?

A kutatók szerint ennek több oka is lehet. Egyrészt az online felületek sokkal nagyobb választási lehetőséget kínálnak, mint a baráti kör, és ez azzal a lehetőséggel kecsegtet, hogy valaki könnyebben meg tudja találni a speciális igényeinek megfelelő partnert.

Kép forrása: G7.hu

Összesen 95 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
drmegabela
2019. július 20. 14:44
Wow, hogy megdöbbentem! Köszönjük Emese. Én is online találtam meg a feleségem, akihez hasonlóval sosem találkoztam volna, ha nincs internet, csak sok helyi hülyével akik meg sem közelítik, és ő sem talált volna hozzám hasonlót. De teljesen igazatok van, olyan borzasztó ez, hogy végre a világ másik végéről is megtalálhatom a párom, nem csak a falu 10 ribancából kellett választanom. Biztos sokkal boldogabb lennék most. Persze értem én az itteni komment szekció csupa begyöpösödött hülyéből áll, akik a fejlődés legkisebb szikrájától a gatyájukba csinálnak, és mindenhol az ördögöt látják.
pemete jakab
2019. július 19. 21:37
"Döbbenetes, hogyan változott a párválasztásunk" Na most aztán lehet hüledezni! Mintha az élet más területein nem történtek volna drámai változások. Másrészt ne felejtsük, ugyanazok a motivációink, mint a régmúlt emberé, így leginkább csak a formák változtak az évszázadok alatt.
Akitlosz
2019. július 19. 17:50
Ez nem döbbenetes, hanem törvényszerű. Persze jól lehet párt találni a templomban is 70 éves kor felett, de kevesen akarnak addig várni.
Akitlosz
2019. július 19. 17:48
"Döbbenetes, hogyan változott a párválasztásunk" Elsőre pártválasztásnak olvastam. Már teljesen megfertőzött a Mandiner. Furcsa, ha valami nem politika.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!