Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Berlinben tüntetett Greta Thunberg

2019. július 19. 14:17

Merkel szerint Thunberg mozgalma előmozdította a kormányzati döntéshozatalt.

2019. július 19. 14:17

Greta Thunberg svéd környezetvédő aktivista is csatlakozott pénteken a klímaváltozás elleni cselekvés fokozásáért tüntető tömeghez Berlinben.

Thunberg második alkalommal vett részt klímatüntetésen a német fővárosban A 16 éves lány egy rövid beszédet is mondott, melyben hangsúlyozta: „sosem fogjuk abbahagyni”, utalva ezzel a hónapok óta tartó – időközben globálissá vált – tüntetéssorozatra.

Greta Thunberg alapította  a Fridays for Future (Péntekenként a jövőért) elnevezésű nemzetközi mozgalmat, amelynek célja, hogy felhívja a döntéshozók figyelmét az éghajlatváltozás problémájára. A svéd diáklány 2018. augusztus 20-án kezdte sztrájksorozatát, azon a pénteki napon az iskola helyett a svéd törvényhozás épületéhez ment, hogy tüntessen a klímaváltozás elleni határozottabb fellépésért.

Sztrájksorozata azóta globális tömegmozgalommá szerveződött, az eddigi egyik legnagyobb akciót március 15-én szervezték, amikor 123 országban kétezernél is több helyszínen tartottak tüntetést, összesen több mint 1,9 millió résztvevővel.

Thunberg Berlinben arról beszélt: reményt ad számára, hogy ilyen sok embert vonult ki az utcára tüntetni. Thunberg hangsúlyozta: „sosem fogom feladni.” A demonstráció résztvevőit további tüntetésekre szólította fel az aktivista.

Mindeközben Angela Merkel német kancellár pénteken arról beszélt: Greta Thunberg és a Fridays for Future mozgalom előmozdították a kormányzati döntéshozatalt. A német kancellár elmondta: „arra sarkalltak bennünket, hogy gyorsabban döntsünk Németország klímavédelmi szakpolitikájáról.” Merkel hozzátette: a rendkívüli időjárási körülmények megmutatják, milyen károkat okoz az, ha nem kezelik az éghajlati kérdéseket.

Thunberget tevékenységéért idén Nobel-békedíjra jelölték.

(MTI)

Játsszon és nyerjen páros belépőt!

Összesen 53 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Peter8811
2019. július 21. 07:37
Berlinben tüntetett Greta Thunberg Az iskolába meg nincs gréta.
TAVIROZSA
2019. július 20. 12:07
Hamarosan jön a német zöld kormány, a német tőke meg elindul keletre !! Csupa jó hír !! :D :D
hátakkor
2019. július 19. 21:22
Nem csak zsíros àllami megrendelésekre jàtszansanak, de dotációra is. Amit a német unióban a provinciák fizetnek. Meg.
Gyéressy Károly
2019. július 19. 20:55
Mindeközben a németek átálltak atomról szénre.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!