Az iráni Forradalmi Gárda lefoglalt egy brit tankhajót a Hormuzi-szorosban

2019. július 19. 22:18

A Stena Impero nevű tankert a Hormuzi-szorosban tartóztatták fel.

2019. július 19. 22:18

Az iráni Forradalmi Gárda lefoglalt egy brit olajszállító hajót péntek este – jelentette be az iráni állami televízió, a Gárda közleményére hivatkozva.

A Stena Impero nevű tankert a Hormuzi-szorosban tartóztatták fel, mégpedig a közlemény szerint azért, mert nem tartotta a tiszteletben a nemzetközi tengeri hajózás szabályait. A Gárda Sepahnews nevű internetes oldalán kiadott közlemény azt is hozzáteszi, hogy a Perzsa(Arab)-öböl partján fekvő Hormuzgán dél-iráni tartomány parti őrsége értesítette őket.

A hajó tulajdonosa, Stena Bulk közleménye szerint a tanker, 23 fős legénységével Irán felé tart, és egyelőre nem tudnak kapcsolatot létesíteni vele. 

A Stena Imperio lefoglalását néhány órával az után jelentették be, hogy a gibraltári legfelsőbb bíróság pénteken további harminc nappal – augusztus 20-ig – meghosszabbította a Grace 1 nevű iráni tartályhajó lefoglalását.

A  tartályhajót a brit haditengerészet foglalta le július 4-én Gibraltárnál annak gyanújával, hogy rakományát  – kétmillió tonna kőolajat – Szíriába akarta szállítani, megsértve az Európai Unió által  a szíriai rezsimmel szemben bevezetett szankciókat. 

Kedden Ali Hamenei ajatollah, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője az üggyel kapcsolatban azt mondta: „A megfelelő időben és helyen választ fogunk adni”.

(MTI)

Összesen 40 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zara
2019. július 20. 12:06
kölcsönkenyér visszajár... a valóságban az irániak nagyon türelmesen viselik a több évtizedes szankciókat.... ha lezárják az olajexportot a perzsa öbölből, az egész nyugati lufi gazdaság szétesik...
kiss.istvan770
2019. július 20. 11:39
"A tartályhajót a brit haditengerészet foglalta le ... annak gyanújával, hogy rakományát – kétmillió tonna kőolajat – Szíriába akarta szállítani, megsértve az Európai Unió által a szíriai rezsimmel szemben bevezetett szankciókat." Nem csípem a muszlimokat az erőszakos "hitérítésük", stb. miatt, de mi köze az EU szankcióknak Iránhoz? A már rég nem nagyhatalom Anglia nagyhatalmi gőgje röhejes. Amíg EU tag, addig is csak figyeleztethet más EU tagállamokat a szankciók betartására, de az EU-n kívüli államokhoz semmi köze. Jogos a válaszlépés.
patkánynak sem nevezhető férgek
2019. július 20. 08:27
Egyébként nem tudom, hogy mi ez a sok arab (ne jöjjön egy majom sem okoskodni, hogy ezek perzsák) szopás ezen a jobboldali portálon. Ezek az iszlamista gecik nemzetközi vizeken elfoglalnak egy hajót, és a sok itteni idióta lájkolja és tapsol. Ezeknek az agyhalott férgeknek a fehér ember az állattal egyenlő, és kurva szar lenne, ha megerősödnének. Úgyhogy nem értem, mi a baj az embergóval...
basatu
2019. július 20. 07:56
Én ezt megnézném! Kína, Oroszország nem ölbetett kézzel szemlélné a dolgokat! Mellesleg az olaj ára az egekbe szökne nagy hasznot hozna az oroszoknak,és az USA mint örök vesztes ülhetne a drága eladhatatlan palaolaján és földgázán!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!