Új eszközök

2019. július 18. 08:17

Az ellenzék komoly lehetőséget kapott, egy újraszerveződő unióban foglalhat teret, és ott határozhatja meg önmagát Orbán Viktorral szemben.

2019. július 18. 08:17
Tóth Ákos
Tóth Ákos
168 Óra

„Ugyanakkor Európában most nagypályások játszanak nagy pályán, akkorán, hogy olykor még egy olyan komoly tehetséggel megáldott politikus is eltéved a kapuk és az öltöző közt, mint Orbán Viktor. Ebből ideahaza leginkább a megmosolyogtató kivagyiságot érzékelni, amely abban ölt például testet, mintha a magyar kormányfő vette volna rá Macron francia államfőt arra, hogy ne támogassa a szociáldemokraták jelöltjét az Európai Bizottság elnöki posztjára. Az igyekezet, ahogy ezt a súlyos aránytévesztést a Fidesz és kommunikációs hálója sulykolja, igazán figyelemre méltó, tán vicces is lenne, ha nem volnának olyan sokan azok, akik el is hiszik.

A Fidesz szerint a nemzet érdekei mindenek előtt valók, ezért is botrányos, hogy az ellenzék akadályozza őket a nemzetközi porondon. De azért a nemzeti érdekkel jobb óvatosan bánni, merthogy mi is az, fölöttébb kényes kérdés. Ott van például az olasz Matteo Salvini esete, aki az Osztrák Szabadságpárt vezetőjéhez, az alkancellári posztról lemondani kényszerülő Strachéhoz hasonlóan igen kellemetlen helyzetbe került, miután kiderült, hogy tanácsadója, miközben ő Putyin elnöknél volt hivatalos látogatáson, arról folytatott tárgyalásokat Moszkvában tavaly, az év végén, miként tudnák Salvini populista pártját anyagilag támogatni. E megbeszélésen egy hangfelvétel tanúsága szerint elhangzott, hogy Salvini volt az első, aki meg akarta változtatni Európát, és ehhez vannak szövetségesei. Köztük említi »Magyarországot Orbánnal«, valamint olyan alakulatokat, mint az Osztrák Szabadságpárt, az AfD Németországban, Marine Le Pen Nemzeti Tömörülése Franciaországban, vagy a Svéd Demokraták Svédországban. Mára már tehát nem kérdés, hogy az európai populisták mozgásának koreográfiája Putyin elnök kénye-kedve szerint alakul, miként az sem, hogy közéjük tartozik a magyar kormányfő is. Ebben a helyzetben vajon a nemzet érdeke-e, hogy a Fidesz pozíciót töltsön be például a külügyekkel vagy a biztonságpolitikával foglalkozó bizottságban, vagy inkább épp az volna az, hogy ez még csak véletlenül se sikerülhessen neki?

Az ellenzék komoly lehetőséget kapott, mert most egy újraszerveződő unióban foglalhat teret, és ott, a szövetségesek erejét is fölhasználva határozhatja meg önmagát Orbán Viktorral szemben. A politizálás terepe tehát mostantól nem a magyar parlament, hanem sokkal inkább Brüsszel, továbbá, abban az esetben, ha az ellenzék ősszel valóban el tud hozni kulcsfontosságú településeket, a magyarországi városok. Európából lehet politikai üzeneteket küldeni, ott lehet valódi politikai akciókat lebonyolítani, az önkormányzatokban pedig igazolni lehet a kormányzóképességet.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 87 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kitiltott
2019. július 19. 07:28
Eszközötök pénzetek eddig is volt Csak eszetek nincs használni
néhai Ch.Pilot
2019. július 18. 22:30
"Az ellenzék komoly lehetőséget kapott, mert most egy újraszerveződő unióban foglalhat teret, és ott, a szövetségesek erejét is fölhasználva határozhatja meg önmagát Orbán Viktorral szemben." Ezt most leírom az én olvasatomban: "Az ellenzék komoly lehetőséget kapott, mert most egy újraszerveződő SZOVJETunióban foglalhat teret, és ott, a szövetségesek erejét is fölhasználva határozhatja meg önmagát Orbán Viktorral szemben." Ez a mondat átalakítás pedig már csak azért is kísértetiesen igaz, mert újjászervezni olyasmit kell, ami szétesett, megszűnt. Az EU nem esett szét, nem szűnt meg (MÉG) , tehát nem hogy nem kell, nem is LEHET újjászervezni. A Szovjetunió viszont szétesett, megszűnt, tehát EZT lehet újjászervezni. Arról nem is beszélve, hogy Putyin Oroszországa sokkal kevésbé hasonlít ma a Szovjetunióra, mint az Európai Unió.
tango47
2019. július 18. 21:38
"Az ellenzék komoly lehetőséget kapott, mert most egy újraszerveződő unióban foglalhat teret, és ott, a szövetségesek erejét is fölhasználva határozhatja meg önmagát Orbán Viktorral szemben. " Ezek megszokták, hogy a hazai ellenfeleket elég Moszkvában bemártani, majd ők intézkednek. Ez náluk már reflex.
igort
2019. július 18. 19:44
Az ellenzék komoly lehetőséget kapott hogy mindent megtegyen Mo ellen önös érdekből
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!