Jogerős: kirúghatja szélsőjobboldali tagjait a német hadsereg

2019. július 17. 22:02

A német hadseregnek, a Bundeswehrnek jogában áll megválni azoktól a munkatársaktól, akik szélsőjobboldali nézeteket vallanak; döntött szerdán a berlini munkaügyi bíróság.

2019. július 17. 22:02

Az ARD német közszolgálati csatorna beszámolója szerint a bíróság úgy döntött, hogy a hadsereg jogszerűen bocsátotta el egyik civil munkatársát, egy gondnokot, miután kiderült, hogy a férfi szélsőjobboldali körökkel szimpatizál. A bírósági dokumentumokból kiderül, hogy a 62 éves, kelet-német, brandenburgi gondnok egy szélsőjobboldali társaság tagja, és közösségi médiában is többször osztott meg, illetve lájkolt szélsőjobboldali tartalmakat, és több olyan kommentet is írt, amelyekből szintén az derült ki, hogy szélsőjobboldali nézeteket vall.

A perirat alapján a férfi évtizedek óta dolgozik a Bundeswehrnek, és a hadsereg már tavaly decemberben közölte, hogy megszünteti a munkaviszonyát, de csak januárban tudatták vele, hogy ennek legkésőbbi határideje 2019. szeptember 30. Ezt követően fordult bírósághoz a férfi. A munkaügyi bíróság szerint azonban a védelmi minisztérium jogszerűen járt el, mindössze azt kötötték ki, hogy tekintettel a férfi több mint 30 éves szolgálati idejére és korára, szociális szempontok alapján kell meghatározni a felmondási idejét. A bíróság javaslatot tett arra, hogy a hadsereg hogyan állapodjon meg további pereskedés nélkül a férfival, de ezt a Bundeswehr elutasította.

Az ítélet egyelőre nem jogerős, bármelyik fél a berlin-brandenburgi tartományi munkaügyi bírósághoz fordulhat felülvizsgálati kérelemmel.

(MTI)

Összesen 114 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
atila68
2019. július 19. 11:48
Qurva nagy a baj! Fejlövés előtt pedig illik kezet mosni, és bocsánatot kérni a célszemélytől. Mi jöhet még?!
néhai Ch.Pilot
2019. július 18. 22:53
Érdekes! Tehát a hadseregből kirúgják a hazafiakat, és bent maradhatnak a kozmopoliták, internacionalisták, idegen szívűek, illegális bevándorlást támogatók, stb. Nekem már csak egy kérdésem maradt: ha Németországot támadás érné, ezek kik ellen kezdenének harcolni?
1000bocs
2019. július 18. 21:17
Tekintve hjogy a fősodratú médiában, a politikai közbeszédben mi számít ma "szélsőjobboldalinak" ez azt jelenti hogy minden normális ember kezdhet félni. Ez a mai baloldaliság és liberalizmus. Gondold amit mi diktálunk, különben véged.
Kanóc
2019. július 18. 14:29
És ez csudajó lesz, a nyílt társadalmat hirdető Bundesgrenzschutz. :)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!