Megvédte a demokrata képviselőház „a brigádot”: Trump tvittjei rasszisták

2019. július 17. 08:44

A demokraták által megszavazott határozat kiáll „a brigádnak” nevezett Alexandria Ocasio-Cortez-Ilhan Omar-Rashida Tlaib-Ayanna Pressley összetételű kvartett mellett.

2019. július 17. 08:44

Az amerikai képviselőház Donald Trump rasszistának minősített, négy demokrata párti képviselőnőt támadó Twitter-bejegyzéseit elítélő határozatot fogadott el kedden este.

A határozatot a demokrata többségű képviselőház hangos szócsatákkal tűzdelt vita után fogadta el 240:187 arányban. A republikánus törvényhozók közül csupán négyen voksoltak együtt a demokratákkal és ítélték el az elnök vasárnap és hétfőn közzétett Twitter-bejegyzéseit. Ezekben Trump a kormány munkáját bíráló négy demokrata párti képviselőnőt támadott, és a többi között azt írta, hogy ha nem érzik jól magukat az Egyesült Államokban, el is mehetnek, akár abba az országba, ahonnan jöttek.

Amerikai születésűek

Mind a négy képviselőnőt tavaly választották be a kongresszusba, és Ilhan Omar kivételével valamennyien az Egyesült Államokban születtek. Omar 1992-ben, a polgárháború elől menekülő szüleivel érkezett Szomáliából az Egyesült Államokba. A képviselőházi határozat rasszistának minősítve ítélte el Donald Trump megjegyzéseit, kiemelve, hogy hozzájárultak „a félelem, valamint az újonnan jött és a színes bőrű amerikaiak iránti gyűlölet erősödéséhez”.

A voksolás előtt Trump a Twitteren visszautasította, hogy mikroblog-bejegyzései rasszisták lettek volna. „Azok a bejegyzések nem voltak rasszisták. Egyetlen porcikám sem fajgyűlölő. Az úgynevezett szavazást a demokraták átverős játékának kell tekinteni" – írta, hozzáfűzve: „a republikánusoknak nem szabad »gyöngeséget« mutatva beleesniük a (demokraták állította) csapdába”.

Donald Trump a vasárnapi Twitter-bejegyzésekben nem nevezte néven a négy képviselőnőt, de eddigi megnyilatkozásaik alapján az elemzők és a politikusok egyaránt gyorsan beazonosították őket: a New York-i Alexandria Ocasio-Cortezról, a minnesotai Ilhan Omarról, Illinos állam képviselőjéről, Rashida Tlaibról és a massachusettsi Ayanna Pressleyről volt szó. Ocasio-Cortez felmenői Puerto Ricóból érkeztek az Egyesült Államokba, Rashida Tlaib palesztin gyökerű, Ayanna Pressley pedig afroamerikai.

Az amerikai közéletben e többnyire együtt nyilatkozó négy újdonsült politikust „a brigádnak” nevezik, és gyakran kerülnek összetűzésbe a szintén demokrata párti házelnökkel, Nancy Pelosival is. A napokban Pelosit a nyilvánosság előtt szintén rasszistának bélyegezték, mert a házelnök bírálta megnyilvánulásaikat. Vasárnapi Twitter-bejegyzései egyikében maga Donald Trump vette védelmébe velük szemben a házelnököt.

Újabb demokrata impeachment-beadvány?

Kedd este Al Green texasi demokrata párti képviselő a Donald Trump felmentését célzó alkotmányos eljárás megindítását javasló beadványt nyújtott be a képviselőházban. A politikus azt hangoztatta, hogy nem elég elítélni az elnököt, hanem lépéseket kell tenni az elmozdítása érdekében. Benyújtása előtt a beadványt a politikus fennhangon felolvasta a képviselőházban, azt hangoztatva, hogy Donald Trump „alkalmatlan azon eszmék megvédésére, amelyek nagyszerűvé tették Amerikát”.

Green egyébként az elmúlt két évben már kétszer nyújtott be ilyen értelmű indítványt, de kezdeményezéseiről a képviselőházban nem vettek tudomást. A mostani, harmadik beadványát azonban már egy demokrata többségű képviselőháznak nyújtotta be. A The Hill című – és kifejezetten csak a washingtoni politikával foglalkozó – lap információi szerint a képviselőházi demokrata frakcióban 84 politikus támogatja az alkotmányos eljárás megindítását Trump ellen. Steny Hoyer, a demokrata frakció vezetője azonban azt nyilatkozta, hogy „még korai” egy ilyen eljárás megindítása.

(MTI)

Összesen 34 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
llnnhegyi
2019. július 18. 12:21
Végül lett demokrata beadvány. Nagy arányban leszavazták. Másodszor buktak. Ez az igazi uszítás,amit néhány tucat demokrata képviselő megenged magának, szerintem.
crydog
2019. július 17. 20:42
A feleték a legnagyobb rasszisták..ezt mindenki tudja. A libsik meg a legnagyobb uszítók. A feminista/LMBQWERTY ribancnácik pedig a legnagyobb fehér férfi gyülölök.Na most ez esetben a három összeadódik - csak nézz a képre.
zazriveczazseni
2019. július 17. 20:27
A demokraták a mundért védik, egy a 4 képviselő elég gyenge láncszeme a pártjuknak, majd a választók döntenek. Egyes megszólalásaik szégyenletesek. https://magyarnemzet.hu/kulfold/naci-taborokkal-peldalozik-a-kepviselono-7043744/ https://pestisracok.hu/tag/ilhan-omar/ https://www.magyaridok.hu/kulfold/botranyos-kepviseloi-belepo-wasingtonban-3822839/
röviden
2019. július 17. 18:11
Hogy helyes? Hideg polgárháború, hideg-polgárháború, vagy esetleg polgárhidegháború? Már formailag.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!