Súlyos béklyó a valóságtagadás

2019. július 17. 12:48

Egyre kevesebben veszik be az ilyen vágyvezérelt mondatokat, így saját magukat lövik lábon ellenzéki barátaink.

2019. július 17. 12:48

„A belpolitikai arculcsapások mellett euró­pai ügyekben is kínos szembenézéseket hozott az elmúlt időszak az ellenzéki oldalnak. Az európai parlamenti választás után a Fidesz–KDNP mindent elsöprő, 52 százalékos győzelmét követően több ellenzéki politikus is hatalmas fideszes vereséget vizionált, majd azzal házaltak a médiában, hogy Orbán Viktort Európában nem veszik komolyan, a Fidesznek sem az Európai Néppártban, sem Euró­pában nincsen semmilyen befolyása.

Egyik vitaműsorban egyenesen azt állították, hogy Orbán Viktor nem is ül a tárgyalóasztalnál, hanem »rajta van a menün«, tehát nincsen érdemi beleszólása a döntésekbe. Mondta mindezt úgy, hogy ugyanazon a napon jött ki a hír, miszerint a V4-ek vezetői a francia elnökkel tárgyaltak arról, hogy miként tudnák megakadályozni közösen azt, hogy Manfred Weber vagy Frans Timmermans legyen az Európai Bizottság következő elnöke. A valóság természetesen ismét felülírta a baloldali mesemondókat, állítá­saikkal szemben a magyar delegációnak sikerült megakadályoznia a csúcsjelöltek győzelmét és a V4-ekkel közösen érvényesíteni tudta az érdekeit.

Meddig tudják még folytatni az álhírgyártást? A számok és a választási eredmények szerencsére azt mutatják, hogy egyre kevesebben veszik be az ilyen vágyvezérelt mondatokat, így saját magukat lövik lábon ellenzéki barátaink.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 55 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pollip
2019. július 18. 08:52
Én is tudnék olyan szavakat használni, amiről biztosan tudom, hogy nem tetszik neked. Mégsem teszem. Ez (is) a különbség kettőnk között, pedig most önmagához képest eléggé visszafogott vagy. Talán tálalva érezted magad. Nem baj:-))))
Pelso j.
2019. július 17. 18:15
Álhírgyártást, valóságtagadást emlegetsz? Megint a saját mocskotokat üvöltitek a más arcába. Igen, OV is leült a francia elnökkel tárgyalni, ahol gyorsan megkapta az egyszeri hasznos kellék szerepet.
luga
2019. július 17. 16:57
A Soros faliújságoktól mit vársz? Azért vannak, hogy hazudozzanak. Eddig nem volt a legjobb befektetés. Pont olyan, mint Simicskának a Jobbik volt.
Box Hill
2019. július 17. 16:19
Ez a béklyó elég régi a baloldalon: Idézek egy Hruscsovot, a világkommunizmus egykori vezetőjét: "Мы вас похороним! (El fogunk temetni benneteket) 1956. november 18-án, Moszkvában, a nyugati nagykövetek eligazításán.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!