A DK aktivistái jelképesen átadták az M5-ös metrót

2019. július 17. 16:07

Az átadásügyi biztosként bemutatkozó DK-s politikus egy nemzeti színű szalagot is átvágott.

2019. július 17. 16:07

Az ironikusnak szánt flashmob keretében a fővárosi HÉV Batthyány téri végállomásán az átadásügyi biztosként bemutatkozó Varga Gergő azt mondta: „amikor kedden nyugovóra tértek a fővárosiak, még senki nem sejtette, hogy amikor felébred, már lesz egy újabb metróvonal. Mi vagyunk az első nemzet, ami gyakorlatilag egyetlen kapavágás nélkül egy teljesen új metróvonalnak örülhet, ez világraszóló teljesítmény, ami mindannyiunk közös boldogságát fogja szolgálni.

A politikus úgy fogalmazott, biztos most is lesznek ellendrukkerek, akik majd viccet csinálnak abból, hogy a vonal valójában 1888 óta működik HÉV-ként és csak egyszerűen átnevezik metrónak. A flashmob közben a politikus és az aktiviták az átadást szimbolizálva átvágtak egy nemzeti színű szalagot.

Az óbudai önkormányzat honlapján kedden jelent meg az a hír, hogy a Tarlós István főpolgármester által vezetett fővárosi közgyűlés elfogadta Budapest 2030-ig szóló közlekedési fejlesztéseit összefoglaló Budapesti Mobilitási Tervet, amelynek részeként a szentendrei H5-ös HÉV vonalra szeptember elsejétől M5-ös metróvonalként fognak hivatkozni. A közgyűlés arról is döntött, hogy a vonal Békásmegyer és a belváros közötti szakaszát metróüzemre alakítják át - áll a közleményben.

(MTI)

Összesen 48 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
atila68
2019. július 17. 21:28
Inkább a 4-es metró befejezéséről beszélgethetnétek a fővárosi dékás exemeszpéssel.
JMoflicheque
2019. július 17. 20:52
Ismét mandi reklám az elmebeteg dk-oknak.
Mia szösz
2019. július 17. 19:23
Mit építettek, mit hoztak ezek eddig létre? Cinikus, pimasz anarchisták, csak rombolni tudnak.
Akitlosz
2019. július 17. 19:18
"Az óbudai önkormányzat honlapján kedden jelent meg az a hír, hogy a Tarlós István főpolgármester által vezetett fővárosi közgyűlés elfogadta Budapest 2030-ig szóló közlekedési fejlesztéseit összefoglaló Budapesti Mobilitási Tervet, amelynek részeként a szentendrei H5-ös HÉV vonalra szeptember elsejétől M5-ös metróvonalként fognak hivatkozni" Ez ám a komoly! Ennél olcsóbban még nem építettek Budapesten metrót. Csak kár, hogy most sem építenek. :-(
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!