Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Index: Szanyi Tibor már nem az MSZP alelnöke

2019. július 16. 17:17

Szanyi körül hetek óta különböző etikai és fegyelmi eljárások tornyosultak.

2019. július 16. 17:17

Visszahívták az MSZP-ben viselt tisztségeiről Szanyi Tibort – értesült az Index. A szocialisták szabad szájú politikusa az elmúlt hetekben többször nyilvánosan bírálta pártját és kritizálta a vezetőség döntéseit, főként az európai parlamenti (EP) választásokat követően. A voksoláson ugyanis az MSZP-P listája történelmi mélypontot jelentő eredményt ért el, így Szanyi is lemaradt, és a második helyről sem jutott be az uniós parlamentbe.

Az MSZP–Párbeszéd közös listája a voksok 6,68 százalékát kapta, így az MSZP mindössze egyetlen képviselőt küldött az EP-be. A lesújtó eredmény és főként  a mandátumot Ujhelyi Istvánnak kiosztó választmányi ülés után az EP-helyét, azaz az újrázás lehetőségét így elvesztő Szanyi Tibor MSZP-alelnök két nyílt, illetve nyilvánosságra került levélben is élesen bírálta a pártot és annak vezetését. Belső mutyikról, külső alkudozásokról írt , ahol „a vezetők a tagság vállát taposva huzakodnak az egyre kevesebb koncon”. Bírálta azt is, hogy az MSZP feladta baloldaliságát, a párt „mára ideológiailag élő halottá vált.

Noha a múlt héten még úgy tűnt, Szanyi egy egyszerű megrovással megúszta, az MSZP elnöksége fellebbezett az országos etikai és egyeztető bizottságnál a döntés ellen, súlyosabb szankciót követelve. A megrovásnál az MSZP alapszabálya szerint a tisztségektől való megfosztás, valamint a kizárás a súlyosabb szankció.

Mindennek nyomán hétfőn visszahívták az alelnököt a pártban viselt tisztségéről, aminek vélhetően ahhoz is köze lehetett, hogy Szanyinak éppen a hétvégén jelent meg egy, ismét csak az MSZP-t kritizáló nyilatkozata.

Az Index kérdésére a párt sajtóosztálya megerősítette Szanyi visszahívását, a részletekről azonban csak annyit közöltek:

a döntés jogerős.
Mandiner éves előfizetés féléves áron!

Összesen 57 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zolizolizoltan
2019. július 17. 13:48
Végre valami történik az MSZP körül. Persze ehhez le kellett süllyedniük a sárga agyagig.
Mia szösz
2019. július 17. 12:02
Szanyi kapitány józan állapotban igazat beszélt az MSzP-ről. Erre kipaterolták a gyülekezetből. Jellemző a maradék MSZP erkölcsi színvonalára.
nyugalom
2019. július 17. 11:48
Hol vannak most a nagy öreg komcsik? Most nincs véleményük? Az elhallgatás nagy mesterei ők!
nyugalom
2019. július 17. 11:46
Sok-sok igazat megírt pártjáról, de a párt maga alatt vágja a fát! Reméljük, hamarosan letörik a karácsony-timike félékkel együtt!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!