Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Harminc év után

2019. július 16. 13:32

Hasonlítunk Vajda János halhatatlan versének sóvárgó és csalódott szerelmeseire, akiknek tekintetében az el nem nyert éden tükröződik.

2019. július 16. 13:32
Martin József
168 Óra

„Bármit gondoljunk is erről, az már visszavonhatatlan tény, hogy a közép-európai rengések hatása elmaradt Kínában, de elért máshova, amiről mintha ritkábban esnék szó. Néhány héttel a berlini falomlás után Dél-Afrikában De Klerk államfő, elődeivel ellentétben, szóba állt az akkor már csaknem harminc éve bebörtönzött Nelson Mandelával, s a fekete földrész legerősebb államában is megkezdődött a »tárgyalásos rendszerváltozás« folyamata, amely végül elvezetett az apartheid fölszámolásához, a sajátos, de mégis demokratikusnak és nyugatiasnak mondható modell megteremtéséhez.

S mi magunk, itt, Közép-Európában a sorozatos falomlásokra emlékezve hogyan nézünk vissza a világ rokonszenvétől kísért magyar folyamatokra, miként nézünk szembe egykori önmagunkkal harminc év után? Néha azt gondolom, hogy hasonlítunk Vajda János halhatatlan versének sóvárgó és csalódott szerelmeseire, »siralomházi lelkek« nem vagyunk ugyan, de tekintetünkben valóban »nem az elvesztett«, hanem »az el nem nyert éden« tükröződik, merthogy a nyugatias demokrácia »édenjében« olyannyira reménykedtünk.

Miután ebből a „»paradicsomból« a liberális demokrácia megannyi kelléke kiűzetett már, és a Fidesz erre hivatott emberei a rendszerváltó folyamatot kedvükre, politikai érdekeik szerint írják át, olykor elképesztő cinizmussal, ideje választ keresni arra, mikor, mi és miért romlott el. Csak a jó válaszok hű tükrétől remélhetjük, hogy a tekintélyelvű »illiberális« kísértésre a társadalom többsége egyszer mégis nemet mond.

Ez is »helyretolása« lesz a kizökkentett időnek, ha nem is akkora, mint a harminc évvel ezelőtti.”

Mandiner éves előfizetés féléves áron!
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
puszika
2019. július 17. 12:00
Józsikám galambom!! Ezt nevezik SÓVÁRGÁSNAK!! Tudod időből van a legtöbb!! Sóvároghatsz eleget!!!!!
ami személyes
2019. július 17. 11:05
Amikor még Ő volt a Magyar Nemzet főszerkesztője, na az volt az éden .
Zod
2019. július 16. 17:57
Az a szemét Fidesz képes azt állítani, hogy 1989-ben Orbán Viktor követelte a Hősök terén a szovjet csapatok kivonulását, pedig mind jól tudjuk, hogy Gyurcsány Ferenc volt az!
balbako_
2019. július 16. 15:29
Az fáj a vén komcsinak, hogy 2010-ben tényleg megtörtént a rendszerváltás. Korábban a kommunista cégért átfestették liberálisra és a komcsik bent vigyorogtak jól átbasztuk a népet!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!