Öld a magyart?

2019. július 16. 07:18

Olaszliszkán nemcsak egy hirtelen felindulásból elkövetett emberölés, hanem tudatos, értelmetlen erőszak is történt.

2019. július 16. 07:18
Haraszti Gyula
Magyar Nemzet

„Tizenhárom évvel ezelőtt ugyanis itt vér folyt a nyílt utcán, feldühödött cigányok raja lincselt meg a kislányai szeme láttára egy köztiszteletben álló tiszavasvári tanárt. A pedagógus a falun keresztül autózott, amikor arra lett figyelmes, hogy egy kislány, a 11 éves Horváth Kitti beleesett az árokba, miután átszaladt az utcán.

Szögi Lajos természetesen megállt, hogy megnézze, nem esett-e baja a gyereknek. Ekkor tört elő a rokonok csoportja, de ahelyett, hogy elsősorban a kislányra figyeltek volna, ahogyan ezt Szögi Lajos tette, másfajta félelmek és indulatok lettek úrrá rajtuk.

A kislány anyja például, miközben Kitti azt kiabálta neki, »Anya, élek!«, a férjének azt üvöltötte, »Öld meg a magyart, meghalt a gyerek!« Az »Öld meg a magyart!« felkiáltás pedig vezényszó volt. Ezt követően Szögi Lajost több mint száz ütés és rúgás érte a testén. A tanár két kislánya, egy tizennégy éves és egy ötéves gyermek mindezt az autójuk hátsó üléséről nézte végig. A megvadult csürhe több tagja pedig eközben azt ordította nekik, hogy fogják be a szájukat, különben megerőszakolják őket. Ekkor Szögi Lajos már arccal a földön feküdt, magatehetetlenül. A lincselés elkövetői azonban tovább rugdosták, amíg meg nem halt.

Ezek után joggal várta el az ország közvéleménye, hogy a lincselők példás büntetésben részesüljenek. Olaszliszkán ugyanis nemcsak egy félreértés, nemcsak egy hirtelen felindulásból elkövetett emberölés, hanem tudatos, értelmetlen erőszak is történt, azzal a felkiáltással, hogy »Öld meg a magyart!«. Valakit, aki segíteni akart, az elkövetők brutálisan meggyilkoltak, mert elborította az agyukat a düh egy embertársukkal szemben, aki a felfogásuk szerint nem közéjük tartozik, és ezért csak ellenség lehet."

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 108 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
koronaszepe
2019. július 17. 09:48
A Szögi család részére a bíróság 46 millió forint nem vagyoni kártérítést ítélt meg, ebből eddig a terhelteknek 5 milliót sikerült utalni( idén tavasszal!!!), ennyi volt a rossz viszonyok miatt megítélt összeg, amit a feltételesen szabadlábra kerülő kapott az államtól. A DK ( én legalábbis tőlük hallottam) javaslata szerint, az állam fizesse ki a fennmaradó 41 milliót az örökösöknek, és Ő álljon szemben az elkövetőkkel, Ő hajtsa be rajtuk az összeget. Ehhez mindenféle eszköze, infrastruktúrája adott. Ne kényszerüljenek az örökösök abba a méltatlan helyzetbe, hogy nekik kelljen pereskedni, behajtást kezdeményezni és adott esetben havi néhány tízezrenként hozzájutni(???) jogos követelésükhöz! Felhívnám a Cseh Katalin elleni kampányt szervező, ellene aláírást gyűjtögető fideszes aktivistákat, hogy ez ügyben aktivizálják magukat, próbáljanak nyomást gyakorolni tárgykörben választottjaikra! Ha lesz ilyen aláírásgyűjtési akció, itt megígérem, hogy aláírom!
áfonya
2019. július 16. 16:07
Botmixeres sintérnek tanult nem orvosnak .
Harangláb
2019. július 16. 10:44
Nem vitás, a dr. Balla féle tanács jó ítéletet hozott (nem a mostani döntésről beszélek), a jogalkotónak kell elgondolkoznia.
Harangláb
2019. július 16. 09:31
Természetsen nem ide vág a téma...Szerencsére a magyar kormány családpolitikája sokkal jobb a szocikénál. A Bokros tökönrúgta a középosztályt, elvette a családi pótlékot, és duplán adott azoknak, akik nem a munkára, hanem a gyerekekre alapozták az életüket. Most nem az alanyi jogon járó családi pótlékon van a hangsúly, hanem az adójóváíráson (ami munkát feltételez), és a CSOK-ból is ki vannak zárva a büntetett előéletűek... Zongorázni lehet a különbséget...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!