Sea-Watch 3

„Bizony, a dolog bonyolult. Most már nem a szíriai háború vagy az iraki, afganisztáni harcok elől menekülőkről van szó, akik a nemzetközi jog szerint jogosultak menedékjogra. A Földközi-tenger észak-afrikai partján csónakokba ülők nem háború vagy terror, hanem a nyomor, a kilátástalanság elől menekülnek. Menedékjog legfeljebb azoknak járhat, akiknek élete líbiai fogságban kerül veszélybe, de hát elvileg ők is visszatérhetnének hazájukba, ahonnan eljöttek. Nem olyan egyszerű a dolog, mint 2015-ben, a közel-keleti háborúk elől menekülők esetében.

Az a válasz sem nyugtathat meg senkit, hogy a »kibocsátó« országokban, tehát a Szaharától délre kell javítani a helyzeten, hogy ne kényszerüljenek útra kelni onnan az emberek. Merthogy a helyzet javulása nem évek, hanem évtizedek alatt érhető el, ha a külvilág, benne Európa jól átgondolt gazdasági együttműködési programokat dolgoz ki és valósít meg. Ezt szolgálná az a klímapolitika is, amelyet három visegrádi ország éppen megvétózott. A kérdés tehát az, hogy addig mi lesz, amíg ezek a programok eredményt hoznak.

Maas német külügyminiszter nyilatkozata szerint a »hajlandók koalíciójában« kellene megállapodni a tengerből kimentettek elosztásáról, de ezt például Kurz korábbi, és minden bizonnyal leendő osztrák kancellár azonnal elutasította. A nyugat-európai közvélemény egy része támogatja a mentőakciókat és a befogadást, és követeli, hogy az EU indítsa újra a beszüntetett szervezett tengeri mentést. Salvini és Orbán nyilván azt válaszolja erre, hogy ez csak ösztönözné a további menekültáradatot. Az ő álláspontjuk nyilván embertelen és elfogadhatatlan, de az sem könnyen megemészthető, hogy az EU a líbiai parti őrséget támogatja abban, hogy a Fekete-Afrikából érkezőket megakadályozza a tengeri továbbutazásban.”