A nándorfehérvári diadalra emlékeznek Szegeden

2019. július 16. 08:08

A cél, hogy a nemzeti gyásznapok mellett a világraszóló győzelmek előtt is méltóképpen tisztelegjünk.

2019. július 16. 08:08

Ismeretterjesztő előadással, középkori fegyver- és harci bemutatóval, apródiskolával, gyermekprogramokkal, táncházzal emlékeznek a nándorfehérvári diadalra a szegedi ferences rendház szomszédságában, a Mátyás téren a hétvégén – tájékoztatta a Rákóczi Szövetség helyi szervezete az MTI-t.

A nándorfehérvári diadal 550. évfordulóján, 2006-ban a szegedi ferences rendház alsóvárosi kultúrházának munkatársai azzal a szándékkal hívták életre a Hunyadi János török fölött aratott győzelmére emlékező rendezvényt, hogy a nemzeti gyásznapok mellett a világraszóló győzelmek előtt is méltóképpen tisztelegjenek.

1456 nyarán a Kapisztrán Szent János vezetésével dél felé vonuló keresztesek megálltak a szegedi ferences rendház mellett, a mai Mátyás téren, így a Nándorfehérvári Emléknapok helyszíne révén közvetlen kapcsolata is van a történelmi eseménnyel.

A programok sora pénteken este a Katolikus Házban kezdődik, ott Bán Jánossal, írói nevén Bán Mórral, a Hunyadi Jánosról írt regényfolyam szerzőjével találkozhatnak az érdeklődők.

Szombaton délelőtt az ünneplők Szeged belvárosában, a Klauzál téren gyülekeznek, majd a menet zenészekkel, dobosokkal, zászlóforgatókkal az alsóvárosi ferences templomhoz és kolostorhoz vonul, ahol hadi táborok, kézművesvásár és foglalkozások várják őket. A látogatók akár karnyújtásnyi közelségből csodálhatják meg az öltözeteket és a fegyvereket, megtapasztalhatják milyen volt a tábori élet Mátyás korában a fekete sereg számára.

Az emléknapok vendége lesz a Hunyadiak Örökében Történelmi Hagyományőrző Egyesület középkori attrakcióival Szentesről, valamint az Oroszlánszív Lovagrend és a Porta Herorum csapata, akik a késő középkor lovagi világát jelenítik meg attrakcióikkal és az egész nap látható tábori élőképpel.

A reneszánsz családi napon számos gyermekprogram – apródiskola, íjászoktatás, bábszínház, több interaktív játék, kézműves-foglalkozás – várja a legkisebbeket. A programot a Bordó Sárkány Régizene Rend koncertjét követően a Lángoló Leguánok tűzzsonglőr attrakciója zárja sötétedés után.

A Hunyadi János által vezetett keresztény magyar seregek 1456. július 22-én mértek megsemmisítő vereséget II. Mehmed török szultán hadaira. A déli harangszó a keresztény világban azóta is a nándorfehérvári diadalra emlékeztet. A napot 2011-ben az Országgyűlés a nándorfehérvári diadal emléknapjává nyilvánította.

(MTI)

Összesen 45 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Einar
2019. július 16. 08:54
Dicsőség a hősöknek! legyen nemzeti ünnep július 22! Hosszú út vezetett a nándorfehérvári diadalhoz. Szó szerint. A hosszú hadjárat után a magyar sereg zászlóerdők alatt, díszmenetben vonult be Budára 1444 februárjában. Európa üdvözölte a magyar diadalt, amit IV. Jenő pápa az ő személyes sikerének nyilvánított. Arról a raguzaiakon és a magyarokon kívül mindenki elfelejtkezett, hogy a győzelem is lehetett volna a hadjárat vége, amennyiben a pápai hajóhad időben elkészül és megakadályozza Murád visszatérését Ruméliába. Velence és Burgundia követei is esküt tettek, hogy az egyesített flotta hajói el fogják zárni a tengerszorost Hellészpontosznál, hogy a szultáni sereg ne tudjon átkelni újra a szoroson. Az országgyűlés rendkívüli hadiadót is kivetett a hadjáratra hivatkozva. Június negyedikén Francesco Condulmar bíboros a pápa unokaöccse kihirdette, hogy nyolc hajó készen áll az indulásra a velencei kikötőben, és gyorsított munkálatokat végeznek a burgundiai hajók felszerelésének érdekében is. Nizzában a burgundiaiak még három gályát, és galeottát szereltek fel. Az egyesített flotta parancsnokának a bíboros Walerand de Wavrin admirális jelölte ki, a főparancsnokságot ő maga töltötte be. A szövetséges hajóhad feladata az volt, hogy lezárja a tengerszorosokat, megakadályozva ezzel azt, hogy az európai török sereg Kis-Ázsiából kapjon utánpótlást. A flotta idejében meg is érkezett, de az előbb említett akcióra összesen huszonegy gálya állt rendelkezésre, annak ellenére, hogy korábban ennél legalább tízzel többre szólt az ígéret. Ennek az ármádiának kellett volna a több mint 80 kilométer hosszú, helyenként hat kilométer széles Hellészpontoszt, illetve a boszporuszi tengerszorost felügyelni. Különösen úgy jelentett ez igazi kihívást, hogy a háború alatt a partsáv mindkét oldalát a törökök tartották felügyeletük alatt, akik tűz alá vették a keresztények hajóit. Ilyen körülmények között, II. Murád útmutatásai szerint a török hajók komolyabb nehézség nélkül keltek át Ázsiából, aminek zavartalanságát a genovai hajósok is segítették - a szultáni hadmozdulatokat segítve minden egyes átszállított törökért egy aranyat kaptak. Elárulta a fényes nyugat Hunyadit, elárultak minket 56-ban is és ezt teszik ma is. Tudjuk mi lesz a vége. A török 150 évig ült a nyakunkon. Most egész Európával játsszák ugyan ezt. 1456. július 22-én győzedelmeskedtek Hunyadi János várvédő vitézei és Kapisztrán János keresztes seregei a Nándorfehérvárt ostromló II. Mehmed (ur. 1451-1481) szultán hadai felett. A csatamezőn aratott győzelmet követően az oszmánok elmenekültek a Duna-parti vár alól, ezzel Magyarország és Európa hosszú évtizedekre elhárította a török terjeszkedés veszélyét. Hunyadiék diadalára azóta a déli harangszó emlékezteti a keresztény világot. Mehmed az arcpirító vereséget követően még aznap este döntött a visszavonulásról – állítólag csalódottságában véget akart vetni életének –, és hangzatos tervei ellenére a világ akkori legerősebb seregével vesztesként távozott Nándorfehérvár alól.Az 1456. július 22-én kivívott győzelmet egész Európa kitörő lelkesedéssel és megkönnyebbüléssel fogadta, a pápa az örömhír érkezésének napját – augusztus 4-ét, Urunk színeváltozásának ünnepét – főünneppé nyilvánította, és az Imabulla korrekciójában a déli harangszóhoz hálaadó imádságot rendelt. Miután Hunyadi vezetésével visszaverték a törököt, szerte Európában egy új keresztes hadjáratról, és Konstantinápoly felszabadításáról kezdtek beszélni. Bár Hunyadi és Kapisztrán hirtelen bekövetkező halála és az oszmánok még mindig rettegett ereje e tervek minimális realitását is szertefoszlatta, a nándorfehérvári diadal, történelmünk egyik legfényesebb győzelme hatalmas traumát okozott az oszmánoknak. A szultánok sokáig rettegve emlegették a nagy törökverő nevét, és egészen az 1521. évig nem terveztek komolyabb hadjáratot Magyarország ellen. Hunyadi János lelkesítő beszéde (részlet): "Gondoljátok meg tehát mindebből bajtársaim, hogy nekik vagy nekünk van-e több esélyünk. Bízzatok megváltónkban, aki mennyei jutalmat ígér, és mutassátok meg most hűségteket, hősiességteket az isten és a haza iránt egyaránt. Mivel pedig égi segítség nélkül nem foghatunk semmibe sem, arra kérlek benneteket, légióparancsnokok, századosok és kapitányok, hogy mielőtt a csatajel felharsanna, csapatonként és zászlóaljanként mondjatok áhítatos imát, buzdítsátok a katonákat az üdvös és szent harcra, légiónként tisztítsátok meg egymást a szent gyónás misztériuma által, mondjatok misét, és égre néző arccal vegyétek az áldozás titkos szentségét; majd, miután lelketek megtisztult, öleljétek és csókoljátok meg egymást, esküdjetek egymásnak kölcsönösen, és tegyetek visszavonhatatlan fogadalmat, hogy e szent csatában egyiktek sem hagyja el a másikat, hanem egy emberként hősiesen verekedtek az oltárért és a családi tűzhelyért. Végül pedig üdítsétek föl egy kissé testeteket a tábori reggelivel, majd jeladásra kiáltsátok háromszor fennszóval Jézus Krisztus hatalmas nevét, és azzal a hősiességgel, azzal az elszántsággal vágjatok neki az ütközetnek, amellyel ő vállalta halálát a ti megváltásotokért és megszabadításotokért. Megváltónk szent imádatára, a hazaszeretetre, isten és ember iránti hűségtekre elrendelem és megparancsolom, hogy így tegyetek, és kérek, könyörgök, harcoljatok azzal az elhatározással, hogy vagy fényes diadalt arattok, amiben nem kételkedem, vagy, ha a dolog másképp fordulna, ma boldog életet nyertek a mennyben, és nem az alvilágban ebédeltek, mint ama görög, hanem a magasságban."
fogas paduc
2019. július 16. 08:19
Ezt baromira elszúrtuk. Nem ellenállni kellett volna a törökkel szemben, hanem vízumot adni nekik pontos útirány eligazítással Bécset illetően...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!