Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Ufóhívők rohannák le az 51-es körzetet

2019. július 15. 12:15

Az eseményre már több mint egymillió részvető és majdnem ugyanennyi érdeklődő jelentkezett.

2019. július 15. 12:15

A napokban hirdetettek meg egy Facebook-eseményt Storm Area 51, They Can't Stop All of Us – vagyis – „Rohanjuk le az 51-es körzetet, mindannyiunkat nem tudnak megállítani” címmel. Az esemény létrehozói szeptember 20-ra ígérik a támadást. Az 51-es körzet egyébként egy, a nevadai sivatagban elterülő, nagyjából 155 km² alapterületű földterület, amely az amerikai légierő Nellis nevű bázisához tartozik. A katonai bázis elsődleges célja a kísérleti repülőgépek és fegyverek tesztelése és fejlesztése.

Azonban az elcsigázott ufóhívők nem érik be a hivatalos közlésekkel, miszerint a bázison a légierő repülőeszközeinek fejlesztése zajlik. Bizonyos körökben közismert legenda, hogy itt tárolják a Roswellben lezuhant csészealjat, esetleg élő idegen lényeket is.

Úgy tűnik, hogy a humorosnak indult esemény kissé elszabadult, hiszen már több, mint egymillió felhasználó jelezte szándékát, miszerint ott lesz. Az amerikai légierő végül kénytelen volt egy közleményt is kiadni, aminek a lényege nagyjából az, hogy ez nem jó ötlet.

A The Independentben megjelent közleményben a légierő szóvivője, Laura McAndrews arra figyelmeztetett, senkinek nem javasolják, hogy egy fegyveres erőkkel védett területre merészkedjenek. Bár a szóvivő nem részletezte, hogyan állítanák meg a behatolókat, a közlemény hozzáteszi: „az Egyesült Államok légiereje mindig készen áll, hogy Amerikát megvédje”.

Az 51-es körzet környékén számos mozgásérzékelőt létesítettek, illetve kamerák pásztázzák a területet, nehogy bárki belógjon. Emellett táblák is vannak, amelyek tudtára adják az arra tévedőknek, hogy aki megpróbál behatolni, azt „lelövik”.

 

 

 

Játsszon és nyerjen páros belépőt!

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kizökkentidő
2019. július 15. 22:53
„Csak a kis titkokat kell rejtegetni, a nagyok titokban maradásának biztosítéka a köznép hitetlensége” (Marschall McLuhon)
Akitlosz
2019. július 15. 19:11
Az 51-es körzet a világ legismertebb titkos körzete, vagy inkább a legtitkosabb közismert körzete. Kirakat csak. Sokkal érdekesebb, hogy mi van az 52-es körzetben vagy a 61-es körzetben. Mert az tényleg titok. Láttatok mostanában fényképezni tilos KRESZ táblát? Na pedig régen volt sok. Azok könnyítették meg a kémek munkáját, mert ahova ilyen táblát tettek ki ott biztosan volt valami fényképezni való a közelben, amit azonban a tábla nélkül meg nem talált volna egy kezdő kém.
kaltran
2019. július 15. 15:41
Ezt a lelövős táblát a mexikói határra is kitehetnék. Amúgy azért nem jó ötlet ez az egész, mert ha valami mégis sikerül ennek a csapatnak, akkor mintaként az illegális USA-ba tartó hadosztályok, sőt talán itt Európában is alkalmazni fogják. Ne adjunk lovat alájuk.
mo ching
2019. július 15. 14:33
Chuck Norris és Keanu Reeves már jelezte, hogy csatlakozik a Storm Area 51-hez. Amúgy ez is csak egy gagyi műbalhé, hogy elkerüljék addig is az Occupy Wall Street-hez hasonló kialakulását. Inkább a sivatagban bohóckodjanak a népek, mint a fővárosban vagy a Wall streeten.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!