Nemzetközi elismerés magyar egyetemeknek

2019. július 12. 10:53

Négy magyar egyetem is felkerült a Times Higher Education nemzetközi ranglistájára.

2019. július 12. 10:53

A Szent István Egyetem rektora a nemzetközi ranglistáról azt mondta, hogy az a környezet, a hallgatók és az oktatók aránya, illetve a piacképes tudás átadása alapján ítéli meg az egyetemeket. Palkovics László hozzátette: magyar felsőoktatási intézmények közül a Szent István Egyetem a 126-150. közötti helyen végzett, a Semmelweis Egyetem a 41., az ELTE és a Debreceni Egyetem a 151-200. helyen került be a rangsorba. 

A Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ főigazgatója úgy fogalmazott, hogy az agrár felsőoktatásban még vannak megoldásra váró problémák. Gyuricza Csaba hozzátette, hogy elindítják a Nemzeti Agrártehetség Program pályázatot. A pályázat célja, hogy az agrárkutatásba bekerült fiataloknak évi egymillió forintos ösztöndíj biztosításával lehetőséget és motivációt adjanak a kutatásra. A hazai agrárkutatás megújításáért létrehozott gödöllői program a tervek szerint száz tudóssal fog bővülni a következő időszakban – hangoztatta Gyuricza Csaba.

(MTI)

Összesen 25 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
villogókékfog
2019. július 12. 13:37
A ceu nincs rajt a listán!!!!! Ezt is a zóbán megbuherálta!
kizökkentidő
2019. július 12. 12:54
Már látszanak az eredmények. https://www.youtube.com/watch?v=m_PSgRDDl3s https://www.youtube.com/watch?v=PyMhBoqjAvk
Emporio Ármányi
2019. július 12. 11:53
A világhírű CEU-t a világhírű tanáraival nem látom rajta. Ja, hogy az nem is egyetem, hiszen nem felel meg az egyetem kritériumainak!? Hát miért nem ezzel kezdtétek!
Selamat
2019. július 12. 11:48
Valószínűsíthető, hogy a magyar egyetemek jobbikai ezeknél sokkal jobb helyen állnak, mint ebben a besorolásban. Csak itt is az volt, hogy leírtak minket, mert többek között nem használjuk a liberális katyvasz ugatást, amivel simán el lehet adni még a nyugati pocsék oktatást is. S ami hírneve után jönnek majd a hallgatók. Mindenesetre az idegennyelven is oktató egyetemeinken csak úgy hemzsegnek a külföldi diákok. Pedig a tandíjuk sem olcsó, és tetejébe rendesen megszórják, de akár ki is tessékelik őket, ha nem teljesítenek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!