A (jog)állam lebontása

2019. július 12. 09:26

A kormánypártok ne legyenek se elnézők, se megértők, se úriemberek. Ezekkel szemben ilyesmire nincsen lehetőség!

2019. július 12. 09:26
Bayer Zsolt
Bayer Zsolt
Magyar Nemzet

„A Momentum, az MSZP és a DK ezt a jogállami alapkövet is felrúgta, felmondta az írott és íratlan szabályokat, a szokásjogot, így a magyar választópolgárok kinyilvánított akaratával is szembeszállt. Hiába mondják, hogy tőlük ezt várják el a saját szavazóik, ez ugyanis semmit sem jelent. Tudniillik a magyar szavazók mindösszesen azt várják el és azt akarják, hogy ennek az országnak minél nagyobb és minél erősebb képviselete legyen, lehessen a megszabott keretek között (21 mandátum) az EP-ben.

Ezzel megy szembe a jogállamot lebontó nevezett pártok semmivel sem igazolható, becstelen magatartása, amely erkölcsi értelemben mindenképpen hazaárulás. Persze nincs új a nap alatt. Kommunista nem vész el, csak átalakul, ezek most pontosan ugyanazt teszik, amit elődeik, a Tanácsköztársaság emigrált vezetői annak idején, amikor nemzetközi blokádot szerveztek a trianoni békével halálra ítélt és élet-halál harcot vívó ország ellen, csak azért, hogy »nemzetközi« segítséggel és támogatással visszaszerezzék a hatalmat.

Mindezekből egy dolog következik. Ezennel határozottan követelem, hogy a magyar kormányzópártok azonnali hatállyal váltsák le a magyar parlament bizottsági elnöki és alelnöki stallumaiból nevezett pártok képviselőit. Sehol sincs törvénybe foglalva, hogy ellenzékieknek kell betölteni ezeket a fontos pozíciókat, ez eddig csak a szokásjog alapján működött így.

A szokásjogot pedig felrúgták. Akkor viszont legyen felrúgva tényleg, és a kormánypártok ne legyenek se elnézők, se megértők, se úriemberek. Ezekkel szemben ilyesmire nincsen lehetőség!”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 133 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
catalina9
2019. július 15. 07:32
"...Kovács László (MSZP) volt uniós biztos kabinetjében dolgoztak azok a diplomaták, akik jelenleg az Európai Bizottság (EB) magyarországi képviseletének vezető tisztségviselői. A kirendeltség tájékoztatása szerint feladatuk az uniós végrehajtó testület szakmai háttéranyagokkal történő támogatása. Írásbeli válaszaikból valószínűsíthető, hogy közreműködtek annak az EB-javaslatnak az előkészítésében is, amelynek célja uniós források Magyarországtól való elvonása….Egy biztos, Andor Lászlót, aki nem vett részt az Európai Bizottság ülésén akkor, amikor Magyarország szempontjából a legfontosabb döntést készült meghozni a testület, nem segíti az a tény, hogy néhány héten belül a Bajnai Gordon hátországának számító Haza és Haladás Alapítvány zászlóbontó rendezvényén készül beszédet mondani..."
Sörgőz
2019. július 13. 16:26
Úgy vélem, nem kellene itt megállni! Ki kell tiltani az egész ellenzéket a parlamentből! Elvégre megmondta annak idején az a kedves antipatikus fiatalember, hogy nagyon jól elműködgetik a kormány ellenzék nélkül is(mongyuk ez a mai ellenzék légszükséglet). Ugyanez a fiatalember, valamikor 2006 környékén azt kérte Brüsszeltől(igazában Strasszburgban kérte, csak itt sok a Brüsszel fetisiszta), hogy az EU ne utalja a Magyaroknak a fejlesztési pénteket, mert most még nem ő van hatalmon. Jó, igazából azt mondta: a kommunizmus “saját országaiban intézményesítette a korrupciót, az erkölcsi relativizmust, a szegénységet, a kiszolgáltatottságot, a hamis adatokat szolgáltató kormányokat, a felelősséget nem ismerő politikusokat és a politikai hazugságokat”
Pongyi
2019. július 13. 09:20
Elmebeteg
ráadás-éve
2019. július 13. 00:02
Bayer ma már kevesebbet ír. Amikor még követtem műsorait, annyit sóhajtozott, főleg ha jogos kritikák érték a rendszert. Megértem. Ő is látja a gondokat a Fideszben. Miért nem ostorozom az ellenzéket? Mert ők nincsenek döntő pozícióban, sem jót sem rosszat nem tudnak átvinni a Parlamenten. Máskülönben látszik Zsolton hogy iszik. Nehéz lehet az élet sok pénzzel, mikromorttal a háta mögött. Túl sok pénz öli a lelket. Főleg ha nem mondhatja el az igazat. Kövér megmondta egyik régebbi interjújában, őt nem érdekli a Fidesz. Amúgyis, akinek Budai kedvezményes lakhandere van, az ne ossza az eszet.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!