Szijjártó: Magyarország segíti Georgia európai integrációs felkészülését

2019. július 11. 14:34

Fontos a stabilitás az Európai Unió keleti szomszédságában.

2019. július 11. 14:34

Magyarország több szinten is segítséget nyújt Georgiának a kapcsolatok szorosabbra fűzésében az Európai Unióval és a NATO-val – hangoztatta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek csütörtökön telefonon a georgiai Batumiból nyilatkozva. A miniszter a kelet-európai országban egy nemzetközi konferencián vett részt.

Kifejtette: Közép-Európát, így Magyarországot is egyértelműen érinti, ha az Európai Unió (EU) keleti szomszédságában nem sikerül stabilitást, békét és fejlődést elérni. Ez mind biztonsági, mind gazdasági szempontból negatív hatással lehet Közép-Európára – mondta. Közölte, Magyarország, néhány nyugat-európai országgal ellentétben, nemcsak szavakban, de valódi tettekben is támogatja az Európai Unió és a NATO keleti szomszédságában folyó együttműködés szorosabbra fűzését.

Az EU keleti partnerségi programjában részt vevő országok közül Georgia egyértelműen kiemelkedik, és a kormány segítséget nyújt neki abban, hogy a NATO-tagsági akcióprogramját végre aktualizálni lehessen, elérhetővé váljon számára a szorosabb együttműködés a NATO-val - hangoztatta Szijjártó Péter.

Magyarország segíti Georgia európai integrációs felkészülését

Elmondta, emellett 12 magyar megfigyelő vesz részt az EU megfigyelői missziójában Georgiában. Ezt a küldetést a jövőben is fenntartja Magyarország. Ezen kívül az európai integrációs folyamatok támogatása érdekében szeptembertől a magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium egy alkalmazottja, egy diplomata Tbilisziben fog a helyi külügyminisztériumban dolgozni. Feladata az lesz, hogy segítse Georgia európai integrációs felkészülését – közölte.

Magyar cégek bevonása a sport-, az egészségügy-, a turisztika- és az infrastruktúra terén

Kifejtette, megállapodás született arról is, hogy a jelenleg Georgiában folyó sport-, egészségügyi, turisztikai és infrastrukturális beruházásokba magyar cégeket vonjanak be. Ennek érdekében az Eximbanknál 214 millió dolláros hitelkeretet hoznak létre, hogy a magyar cégek versenyképesek legyenek a georgiai piacon. Emellett Magyarország 16 millió forinttal támogat egy olyan projektet, amelyben magyar vállalatok segítenek agrártechnológia felhasználásával a georgiai mezőgazdaság modernizálásában. Egy magyar és egy georgiai vállalat pedig közös haditechnikai fejlesztéseket kezdett.

A magyar gazdaság több szektora is profitálhat a kétoldalú együttműködésből és abból, hogy Magyarország támogatja Georgia európai és euroatlanti integrációs ambícióit – mutatott rá Szijjártó Péter. A magyar diplomácia vezetője a konferencia alkalmával találkozott David Zalkaliani grúz külügyminiszterrel, Szalome Zurabisvili elnök asszonnyal, valamint Mamuka Bahtadze kormányfővel.

(MTI)

Összesen 31 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
realista
2019. július 12. 16:43
Grúziának nevezzük magyarul. Ausztriát sem mondjuk Österreichnek, mint az osztrákok, és Németországot sem Deutschlandnak, stb.
Óbor Dezső
2019. július 11. 19:48
Nagyon helyes hogy segítünk más országoknak! Kitünő a külpolitikánk, békés, segítőszándéku, magyarok érdekeiért dolgozó! Csak így tovább Külügyminiszter-úr!
Mia szösz
2019. július 11. 18:51
Az írás legvégén azért csak kiderül, hogy Georgia magyarul Grúzia. Legalább is mostanáig az volt. Esetleg a cikket olyan fordította, aki erről nem tudott?
sgt.ELIAS
2019. július 11. 18:38
A Focista vajon egyeztetett Vladimir cárral ?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!