Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Iráni őrhajók megpróbáltak elfogni egy brit tankert a Perzsa-öbölben

2019. július 11. 08:32

A történtekre reagálva egy amerikai katonai szóvivő azt mondta: „a nemzetközi hajózás szabadságának biztosítása nemzetközi megoldást követel”.

2019. július 11. 08:32

A brit olajszállító a Hormuzi-szoros közelében haladt, amikor öt iráni őrhajó, amely feltételezhetően az iráni forradalmi gárdához tartozott, megpróbálta feltartóztatni és irányváltásra kényszeríteni. A tankert a brit királyi tengerészet egyik fregattja kísérte és azonnal távozásra szólította fel az iráni őrnaszádokat, amelyek távoztak is. 

Haszan Róhani iráni elnök szerdán – az incidens előtt – figyelmeztette az Egyesült Királyságot, hogy következményei lesznek a Szíriába tartó és nyersolajat szállító iráni tanker múlt héten történt feltartóztatásának Gibraltárnál. „Kimondom, hogy a britek keltik a bizonytalanságot, és majd később megtapasztalják ennek a következményeit” – fogalmazott az iráni elnök a teheráni kormányülésen. 

Joseph Dunford tábornok, az Amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának vezetője kedden jelentette be, hogy az amerikai kormányzat katonai koalíciót szeretne kovácsolni az Irán és Jemen közelében lévő vízi utak ellenőrzésére.

(MTI)

Játsszon és nyerjen páros belépőt!

Összesen 57 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Lakat_OS
2019. július 11. 11:41
Hahhahha. Az irániak nagyon feszegetik a pofonosládát. ideje lenne már kitörni a mullahok nyakát!
zöldalma
2019. július 11. 11:41
Mullahok által irányított iszlám diktatúra, melynek természete a 40 év rombolás, gyilkolás, elnyomás. Európa meg ezekkel a hulladékokkal tárgyal, miközben minket okít emberi jogokra. szégyen.
zara
2019. július 11. 11:28
baromság.... amerikai katonai hajót eltudnak foglalni és egy civilet nem? https://en.wikipedia.org/wiki/2016_U.S.%E2%80%93Iran_naval_incident propaganda...
Rony Tronco
2019. július 11. 09:49
Kölcsönösség. Jön még fregatt nélkül is.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!