Irán visszautasította a brit tanker elfogásáról szóló vádakat

2019. július 11. 19:08

A Gibraltárnál megállított iráni hajó esete óta nő a feszültség.

2019. július 11. 19:08

Megalapozatlan vádnak nevezte az iráni külügyminiszter csütörtökön a brit védelmi minisztérium arról szóló közleményét, miszerint iráni hajók megpróbáltak elfogni egy brit tankert a Perzsa(Arab)-öbölben. A gibraltári rendőrség később közölte: őrizetbe vette a múlt héten lefoglalt iráni tanker kapitányát és első tisztjét.

Mohamed Dzsavád Zaríf a Fars félhivatalos iráni hírügynökségnek adott nyilatkozatában hozzátette, hogy ezek az állítások csupán feszültséget szítanak. Az iráni Forradalmi Gárda közleményben szintén visszautasította a vádakat, hangsúlyozva, hogy az elmúlt huszonnégy órában nem kerültek összeütközésbe idegen hajóval. A gárda közölte, hogy amennyiben kapott volna parancsot bármilyen hajó lefoglalására, azonnal teljesítette volna.

Nemzetközi visszhang

A brit védelmi minisztérium csütörtöki közleménye megerősítette az Egyesült Államok Középső Parancsnokságának (CENTCOM) nem sokkal korábban tett bejelentését, miszerint szerdán a BP londoni központú olajvállalat tulajdonában lévő, British Heritage nevű tankerhajóját több, az iráni Forradalmi Gárdához tartozó hajó próbálta feltartóztatni a Hormuzi-szorosban. A tankert a brit királyi tengerészet egyik fregattja, a Montrose kísérte, és azonnal távozásra szólította fel az iráni őrnaszádokat, amelyek távoztak is. A közlemény nemzetközi jogba ütközőnek nevezte az incidenst. Theresa May miniszterelnök szóvivője szintén aggodalmának adott hangot.

Csütörtökön Francois Lecointre francia vezérkari főnök televíziós nyilatkozatában azt mondta az incidenssel kapcsolatban, hogy bár nyilvánvaló „érdekellentét” feszül Washington és Teherán között, a helyzet egyelőre ellenőrzés alatt áll. Hozzátette, nem gondolja, hogy elszabadulnának az indulatok, ám leszögezte azt is, hogy a térségben csökkenteni kell a feszültséget.

Orosz reakciók

Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes aggodalmát fejezte ki az incidens miatt, és az Egyesült Államokat vádolta azzal, hogy szándékosan indulatokat szít. „Egyre nehezebb megjósolni, mi történhet a jövőben” – mondta a RIA Novosztyi orosz hírügynökségnek, hozzátéve, hogy Washington mindent elkövet a térségben uralkodó feszültség fenntartása érdekében. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője önmérsékletre szólított fel, leszögezve, hogy mindent meg kell tenni a Perzsa(Arab)-öböl hajózási szabadságának a biztosításért, mert a térség kiemelten fontos a világkereskedelem szempontjából.

Előzmények

Haszan Róháni iráni elnök szerdán – az incidens előtt – figyelmeztette az Egyesült Királyságot, hogy következményei lesznek a Szíriába tartó és nyersolajat szállító iráni tanker múlt heti feltartóztatásának Gibraltárnál. „Kimondom, hogy a britek keltik a bizonytalanságot, és majd később megtapasztalják ennek a következményeit” – fogalmazott az iráni elnök a teheráni kormányülésen.

A gibraltári rendőrség csütörtökön közölte, hogy őrizetbe vették a Szíriával szembeni uniós szankciók megsértésével vádolt Grace 1 iráni tartályhajó kapitányát és első tisztjét, valamint iratokat és elektronikus készülékeket koboztak el a hajóról. „A vizsgálat továbbra is folyamatban van, és a Grace 1 továbbra is itt marad” – áll a rendőrség csütörtöki közleményében.

A gibraltári kormányzat egy hete számolt be arról, hogy a brit haditengerészet feltartóztatott Gibraltárnál egy olajszállító tartályhajót, amelyről azt gyanítja, hogy rakományát – az Európai Unió érvényben lévő szankcióinak megsértésével – Szíriába szállítja.

(MTI)

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gin74tonic
2019. július 11. 21:39
Irani hajonak ami Sziriaba szallit mi koze az eu szankciokhoz?
zara
2019. július 11. 21:09
egy tankerhajó elfoglalásához kell 2 motoros csónak es max 10 ember kalasnikovval...ha elakarták volna foglalni meg tették volna...
matykox
2019. július 11. 20:56
Na végre, tanultak valamit a britek a szadesztől. Azzal kell vádolni, amit maguk csinálnak.
mo ching
2019. július 11. 19:31
Az eredeti hírt a CNN jelentette 2, meg nem nevezett amerikai katonára hivatkozva. Az angolok meg novicsokozás közben bólogattak bőszen. Fake news a köbön.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!