Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Átadták a Családbarát munkahely díjakat

2019. július 11. 12:01

Novák Katalin: Egy ország akkor lehet sikeres, ha a munkahelyek támogatják a családokat.

2019. július 11. 12:01

A család- és ifjúságügyért felelős államtitkár a díjátadón azt mondta: egy sikeres országban a munkahelyek támogatják a családalapítást, a családi életet és a család is támogatja a munkában való kiteljesedést. Novák Katalin közölte, idén 52 vállalat nyerte el a Családbarát munkahely elismerést, közöttük olyan cégekkel, amelyek már nem először vehetik át a díjat, mert évről-évre kitalálnak valami újabb családbarát programot. Az államtitkár örömét fejezte ki, hogy egyre több apáknak szóló program indul, továbbá azért is, mert több munkahelyen gondolnak a családban élő, beteg, gondozásra szoruló idősekre is.

Novák Katalin hozzátette: az idén 77 millió forintos keretösszeggel meghirdetett pályázat nyerteseinek nagy többsége támogatást is kap családbarát programjaik megvalósításához, legfeljebb 5 millió forintot. Az államtitkár továbbá közölte azt is, hogy a tárca bevezeti a „családbarát hely” tanúsító védjegyet. A védjegy birtokosainak vállalniuk kell, hogy teljes tevékenységükben érvényesülnek a családbarát elvek, és ezek meglétét folyamatosan ellenőrzik.

Az idei díjazottak között van az Országos Mentőszolgálat, a Magyar Nemzeti Bank és az Alkotmányvédelmi Hivatal és a díjátadó helyszínéül szolgáló Közbeszerzési Hatóság is. Az államtitkár a családbarát programokat értékelve hozzátette: azok akkor lesznek igazán értékesek, ha „emberi minőség”, családbarát mentalitás, megfelelő munkahelyi légkör is társul hozzájuk.

(MTI)

Játsszon és nyerjen páros belépőt!

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
jenggot
2019. július 12. 23:29
Ez nagyon gatya, több ezerből.
Greffiti
2019. július 11. 15:25
A kitüntettek valamelyike részt vett-e a prájdon??????????
kizökkentidő
2019. július 11. 14:55
Ezt a témát kellene teljes lelkesedéssel támogatni, nem pedig a buzikat, degeneráltakat.
Berecskereki
2019. július 11. 14:29
Tizenkét szempont alapján értékelte 45 európai ország családpolitikai intézkedéseit a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és Családokért, és a népesedési világnap alkalmából rangsort hozott nyilvánosságra. Magyarország Franciaországgal együtt a rangsor élén végzett. https://www.koppmariaintezet.hu/hu/ecsr2019
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!