Álmodozók

2019. július 10. 10:32

Nem lett volna-e jobb mindenkinek, ha néhány fideszes döntéshozó gyerekkorában kórházasat vagy tanárosat játszik, esetleg a környezetvédelemről álmodozik?

2019. július 10. 10:32
Markotay Csaba
Népszava

„Bárkinek lehet olyan gyerekkori hobbija, amit felnőttkorában sem enged el. Egyesek ásványokat gyűjtenek kitartóan, mások bélyeget, esetleg posztert vagy képregényt. Olyan is van, hogy valakinek a kisvasutazás az álma, ilyenkor fel lehet ülni az egyik szerelvényre, hogy a régi emlékek előbújjanak. Lázálmokra legfeljebb az elszánt gyűjtők áldoznak. Vagy egy egész ország, amikor a kormányfő álmát kell egyengetni.

Ha támadják a kisvasutat, akkor meg kell hosszabbítani Bicskéig, és ha akkor is támadják, akkor meg Lovasberényig – üzente Orbán Viktor 2015-ben, amikor a felcsúti kisvasutat bírálták. Sok a kifogás? Tessék! Most minden úgy valósul meg, ahogy azt a miniszterelnök megmondta, ha igaz a hvg.hu információja arról az előterjesztésről, miszerint a következő két évben több mint 12 milliárdból újítanak fel vonalakat, és ebből kanyarítanak ki egyet a felcsúti kisvasút Bicskéig tartó szakaszára. 

Az egész történet a kormányfő háza mellé épített stadionnal, a futballakadémiával, a helyi tóval és mesterséges szigettel tökéletes jelképe a NER erőpolitizálásának és rongyrázásának. Megtehetik, hogy erre költenek a közösből milliárdokat, és meg is teszik. A józan észre apellálók csak még elszántabbá teszik őket.

Azt a kisvasutat építik tovább, amelynek finanszírozását – heves fideszes tiltakozások mellett – vizsgálta az Európai Parlament költségvetési bizottsága (miután nagyjából 600 millió forint uniós pénzt is elköltöttek rá), és vitatta a beruházás értelmét. A bizottságot vezető, amúgy néppárti Ingeborg Grässle fel is vetette: vajon kellett-e az unió adófizetőinek pénzéből vonatot építeni Felcsúton?”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 36 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kitiltott
2019. július 12. 09:49
Nem lett volna e jobb magyarorszagnak és a magyar nemzetnek ha valamennyi magát ellenzéki újságírónak nevező orbán fóbiás sz@rzsák gyerekkorában bombával játszott volna ..vagy az anyjuk moziba ment volna gyerek csinálás helyett ?
twist
2019. július 11. 11:04
Ki ez a nagyon szánalmas fickó?
Libraman
2019. július 11. 07:30
Inkubátorban keltetik alien tojásokból! :-))
zakar zoltán béla
2019. július 10. 22:09
temarha: faluhorváthágykafodormgyarhiller-hazug!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!