Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Már a maradásról beszél a brit Munkáspárt

2019. július 10. 07:38

Jeremy Corbyn pártja egy második népszavazásért kampányol az utóbbi időben.

2019. július 10. 07:38

Noha még meg se választották Theresa May utódját, az új tory-vezért, Jeremy Corbyn máris kihívás elé állította: a Munkáspárt vezetője bejelentette, hogy új népszavazást szorgalmaznak a brexitről, tömörülése pedig az unióban maradásért fog kampányolni – közölte kedd délután az Euronews.

A portál szerint ugyanis meg akarják hiúsítani akár a megállapodás nélküli, akár a káros kilépést.

„A Munkáspárt le akarja söpörni az asztalról a megállapodás nélküli kilépés ötletét, és azt, hogy az embereknek a jövőben ne legyen lehetősége dönteni arról, hogy az Európai Unióban akarnak-e maradni vagy el kell fogadniuk a megállapodás nélküli kilépést az unióból, amely nagyon-nagyon káros következményekkel jár az élelmiszerárakra, az egészségügyi szolgáltatásokra és az ipari befektetésekre nézve” – idézi Jeremy Corbynt, a Munkáspárt vezetőjét a portál.

A brit jog és politika egyik vezető szakértője arra emlékeztetett az Euronews keddi műsorában, hogy Corbynt korábban azért bírálták, mert az euroszkpetikusok mellé állt. Most színvallásra kényszerítették, és ő úgy döntött, hogy a maradáspártiakat támogatja.

„A Munkáspárt számára fontos, hogy megszólítsa szavazóit, és azt mondja nekik: »Figyeljetek! Felráztuk a dolgokat, lehetőséget adtunk a kormánynak, hogy megóvja a munkahelyeket, hogy a számotokra kedvező megállapodást kössön.« Tény azonban, hogy Theresa May megállapodása nem népszerű sem a közvéleményben, sem a parlamentben. A megállapodás nélküli kilépés még népszerűtlenebb a közvéleményben, mint a parlamentben, márpedig a toryk ezt a két lehetőséget kínálják” – nyilatkozta Thomas Brooks, a Durhami Egyetem professzora.

Ez 180 fokos fordulat az előző állásponthoz képest: februárban Corbyn Theresa Maynek írt levelében öt pontban sorolta fel, hogyan kellene változtatnia brexit-politikáján, a nép akaratáról azonban akkor nem tett említést. Csak arra szólította fel egy hónappal később párttársait, hogy tartózkodjanak a második referendumról szóló döntés parlamenti szavazásán.

Játsszon és nyerjen páros belépőt!

Összesen 33 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
justiceforhungary
2019. július 10. 10:09
féreg ez a Corbyn
navis praetoria
2019. július 10. 08:42
Ezt a bénázást... A britek nem tudják kormányozni magukat. ENSZ protektorátus alá kellene helyezni őket.
aleb19
2019. július 10. 08:40
sima real politika ...a libsik megvertek oket a majusi eu valasztasokon ami azt mutatta, hogy ezt meg kell lepniuk
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!