A DK rábeszélte az európai balliberális oldalt, hogy ne szavazzák meg a Fidesz bizottsági alelnök-jelöltjeit

2019. július 10. 17:25

Ezt meg is üzenték Orbán Viktornak.

2019. július 10. 17:25

A Demokratikus Koalíció EP-képviselője, Molnár Csaba, szerdán az alábbi bejegyzést osztotta meg::

„Megírtam Orbánnak, hogy nem támogatjuk a fideszes jelölteket az Európai Parlament szakbizottságainak vezetésébe. Nincs ebben titok, sőt büszkék vagyunk rá, hogy nemmel szavazunk azokra, akik a magyar emberek helyett Orbánt és Orbán hatalmi érdekeit szolgálják. Ezt írtam meg neki.” – fogalmazott a DK-s politikus.

A DK honlapján azt írták: a párt hivatalosan is tájékoztatta Orbán Viktort arról, hogy az EP baloldali-demokrata frakciója a Demokratikus Koalíció EP-képviselőinek javaslatára úgy döntött, hogy nem szavazza meg a Fidesz által jelölt politikusokat a Parlament szakbizottságainak vezető tisztségeire. A döntésről és annak okairól Molnár Csaba a DK EP-delegációjának vezetője az alábbi levélben tájékoztatta a Fidesz elnökét:

 „Elnök Úr!

Ezúton tájékoztatom Önt, hogy a Demokratikus Koalíció képviselőinek kezdeményezésére az Európai Parlament Szociáldemokrata Képviselőcsoportja döntést hozott arról, hogy nem szavazza meg a Fidesz jelöltjeit az Európai Parlament szakbizottsági tisztségeire.

A döntés oka egyszerű: a Fidesz szélsőjobboldali, Európa-ellenes párt és jelöltjeit ennek megfelelően kezeljük. Európai polgárként és magyar hazafiként is ez a kötelességünk, ezt vállaltuk a magyar emberek felé. A Fidesz EP-képviselői nem Magyarországot, hanem csak Önt és az Ön  hatalmi érdekeit szolgálják, ezért is alkalmatlanok az Európai Parlament szakbizottságaiban való vezető tisztségekre.”

Összesen 221 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Hogyisvan
2019. július 12. 10:04
..érdekes, ha a fidesz csinálja ugyanezt (2004- és 2009) akkor az jó dolog! Ilyen a baltásvezér tisztessége!
Vén Csataló
2019. július 11. 11:59
A hazaáruló DK-s trógerek hazaáruló DK-s tróger módjára viselkednek. Nincs itt kérem semmi látnivaló.
The Loner
2019. július 11. 10:41
Nekem nagyon úgy tűnt, de megnyugtattál. Oda ahová küldtél, sajnos nem mehetek mert Grosvenor sporttárs megelőzött,és le stippistoppizta. Neki még az etnikai besorolásod is passzolt.
tango47
2019. július 11. 09:55
A DK és a Momentum olyanok, mint a muszlim terroristák. Leszarják tetteik következményét.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!