Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

„Egy a tábor” – ez lesz a 30. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor mottója

2019. július 08. 22:16

Orbán Viktor miniszterelnök július 27-én, szombaton tart előadást a rendezvényen.

2019. július 08. 22:16

Egy a tábor mottóval szervezik idén július 23. és 28. között Tusnádfürdőn a 30. alkalommal tartandó Bálványosi Nyári Szabadegyetemet és Diáktábort (Tusványos). A két hét múlva kezdődő rendezvényről az erdélyi szervezők számoltak be hétfőn egy csíkszeredai sajtótájékoztatón. 

A sajtótájékoztatóról kiadott közlemény szerint az idei tábor kiemelt témája lesz Európa és Erdély jövője, a magyar nemzeti összetartozás és a 30 évvel ezelőtti rendszerváltás. Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvezető elnöke, a rendezvény korábbi főszervezője, ma politikai programfelelőse elmondta: Tusványoson azért is egy a tábor, mert már harmincadik éve egy olyan közösség jár a rendezvényre, amelynek tagjai egy tábort alkotnak, hasonló értékrendet vallanak. 

„Egy a tábor azért is, mert azt az értéket, amit Tusványos megjelenít Erdélyben, egyre többen képviselik. (.) Már nemcsak Erdélyben egy a tábor, hanem az egész Kárpát-medencében. Tusványos idei mottója szépen összecseng a nemzeti összetartozás évével, amit jövő évre hirdetett meg a magyar kormány” – idézte a közlemény Sándor Krisztinát.

Az EMNT ügyvezető elnöke hozzátette: Tusványos az utóbbi években egyre inkább a magyar-magyar párbeszéd helyszíne lett, ahová idén is sok vendég érkezik az egész Kárpát-medencéből, a magyar kormányzat részéről, valamint a szomszédos országokból. A meghívottak közt lesznek szlovák, horvát, szerb és román vendégek is.

A rendszerváltás 30. és a trianoni békediktátum századik évfordulója is téma lesz

A hagyományokhoz híven Orbán Viktor miniszterelnök szombaton, július 27-én tartja meg előadását a rendezvény nagyszínpadán, Tőkés Lászlóval, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökével együtt. A két előadás Németh Zsoltnak, a Tusványos alapítójának, országgyűlési képviselőnek és a külügyi bizottság elnökének moderálásával zajlik.

Az idei Tusványoson a történelmi évfordulók is fontos szerepet kapnak. Pódiumbeszélgetéseket tartanak többek közt az első világháború és a trianoni békediktátum századik évfordulója, valamint a rendszerváltás 30. évfordulója kapcsán. E beszélgetésekre történészeket, elemzőket, valamint a rendszerváltást is meghatározó politikusokat hívtak meg.

Az európai parlamenti választások kapcsán Európa jövője is kiemelt témája lesz a tábornak. Amint a szervezők fogalmaztak: ez „egyre fontosabb nemzeti, politikai és geostratégiai kérdéssé vált”.

Az erdélyi témák között olyan, a közösség számára fontos és eddig megoldatlan ügyekről beszélnek a meghívottak, mint a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem helyzete, a terrorizmus vádjával elítélt Beke István és Szőcs Zoltán ügye, az úzvölgyi katonatemető ügye, a visszaállamosítás kérdése, a kereskedelmi kétnyelvűség témája. Kiemelt helyen szerepel a programban a Székely Nemzeti Tanács európai polgári kezdeményezése.

Lesz Quimby, Ákos, Kiscsillag, és Nagy Feró is

„Tusványost jó értelemben szólva arra is felhasználjuk, hogy ennek az európai polgári kezdeményezésnek lendületet adjunk, ezért a helyszínen is alá lehet írni a kezdeményezést támogató ívet” – mondta Sándor Krisztina.

Popa Ilona, a rendezvény erdélyi főszervezője elmondta, a 27 programhelyszínen 49 partnerszervezet bevonásával zajlanak majd a rendezvények.

A Tusványos nagyszínpadán esténként koncerteket nézhet, hallgathat a közönség. Kedden a Magashegyi Underground, és a Quimby, szerdán Nagy Feró és a Beatrice, valamint a Magna Cum Laude, csütörtökön Szabó Balázs bandája és a Kiscsillag, pénteken az Anna and the Barbies és a Bagossy Brothers Company, szombaton pedig az Intim Torna Illegál és Ákos lép fel.

A tábor és a koncertek területére a belépés 16 óráig ingyenes, utána a belépő ára 20 lej (1380 forint), egyetemistáknak és 65 év felettieknek 10 lej. A részletes program keddtől a tusvanyos.ro honlapon böngészhető.

Játsszon és nyerjen páros belépőt!

Összesen 40 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mich
2019. július 09. 13:25
Nézz a képre, idióta! Ezek vezetik, és ez a tábor nem a széthúzásról szól.
Pelso j.
2019. július 09. 11:59
Egyébként tényleg egy a tábor: Farkas Flóri csapatával, a hitgyülisekkel, Thürmerékkel, meg a szakszervezetek "befogjuk a szánkat " támogatásával.
Nannyó
2019. július 09. 10:00
Nem tudom, figyeltek-e, de én igen :))) Lesz Kvimbi is meg Kiscsillag koncert is!!!! :)) Érdekelne, hogy Kis Tibi elő fogja-e adni a varangykirályt :)))) A kicsillagom meg politikai fejtegetésekbe fog kezdeni? :)
Nannyó
2019. július 09. 09:53
Szóval 27-én a Főnök megint ad egy kis muníciót a ballib újságíróknak nevezett trolloknak. :))))
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!