A bennünk élő kádárjános – Kádár után II.

A Mandiner szerzőinek cikksorozata Kádár János halálának 30. évfordulóján

Kádár János életem egyik legkorábbi alakítója. 1995-ben születtem, s előtte, a várandóság boldog felhőin lebegve édesanyám döntést hozott: ha fia születik, Mátyásnak fogják hívni. Kész is volt a családi botrány, mert ugyan, mégis, ki az a gyengeelméjű, hormonjaitól zavaros, ködfejű ember, aki Rákosi Mátyásra emlékezne minden alkalommal, amikor kimondja gyermeke nevét. Legyen egyenesen János, hogy a jó Kádár papára gondoljunk, nem?!

Édesanyám érvelése szerint a drága nagymama gondolhatott volna Mátyás királyra vagy éppen János vitézre is, ha már hőn szeretett unokájáról van szó, de ide, a Jóisten kegyelméből, nem jutottunk. Lány lettem.

Mindenesetre Kádár János hatott az életemre, mert hatott a nehezen felejtő, ám annál temperamentumosabb családomra, ahogyan egész nehezen felejtő, de az érzelmeket csodálatosan elfojtó nemzetünkre is.

Kádár János tagadhatatlanul része a 21. századi életünknek is, akkor is, ha már a másik oldalról figyel bennünket. Ha szeretjük, ha nem, benne van

minden utoljára negyven éve átfestett rozsdás, fehér kerítésben,

minden irgalmatlan ronda sárgás-rozsdás erkélyablakban, repedezett kádárkockában, papírfalú, penészedő iskolában,

minden vizes zsömlében, menzás gulyáslevesben, amihez piskótakockát adnak,

minden olajszagú, levegőtlen balatoni kifőzdében,

minden szemétdombról kihirdetett Nagy Igazságban, örökké jobban-tudásban, látszólag megértő hallgatásban,

minden problémában, amit elhazudunk magunk és egymás elől, mikor érezzük, hogy valami nem stimmel,

minden egymáson való átgázolásban, látszólag kedves, de igazából tahó mondatunkban,

minden első pillanatos lemondásban, oktalan tehetetlenség- és kiszolgáltatottságérzésben, megalkuvó félrenézésben,

minden szar dolgon való nosztalgiázásban.

Kádár mindenünkben benne van, mert Kádár és az ő izmusa bennünk van.

Meg kellene tanulnunk végre a személyiségünk – nemzettudatunk? – részévé tenni, lélektanilag rendbe jönni vele.

Nehéz küzdelem lesz. De lassan nekiveselkedhetnénk, ha már magunkkal kell leéljük az egész életet.