Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Dobrev Klára és Járóka Lívia is alelnök az EP-ben

2019. július 03. 18:17

Az Európai Néppárt a fideszes Járóka Líviát indította, a szociáldemokraták pedig a Demokratikus Koalíció listavezetőjét, Dobrev Klárát.

2019. július 03. 18:17

Az Európai Parlament szerdai döntése szerint Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció listavezetője és Járóka Lívia, az Európai Néppárt képviselője is alelnök lesz az EP-ben. A titkos szavazáson Dobrev Klára 402, Járóka Lívia 349 szavazatot kapott. Megbizatásuk két és fél évre szól.

A baloldali politikus pártja közölte: „Dobrev Klára programja nem változott. Azért fog tenni alelnökként is, hogy közelebb kerüljünk az erős, egységes Európához és ahhoz, hogy ez az Európa vigyázzon ránk, minden európai emberre. Tisztességes bérekkel, nyugdíjjal, családtámogatással” – írta a párt közleménye.

Míg Dobrev Klárának ez az első parlamenti ciklusa, Járóka Lívia 2004-ben lett EP-képviselő, ettől kezdődően 10 éven át dolgozott folyamatosan, majd egy megszakítás után, 2017-ben tért vissza az Európai Parlamentbe.

Játsszon és nyerjen páros belépőt!

Összesen 226 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nyugalom
2019. július 04. 15:13
Jellemző, hogy amíg Járóka intelligensen gratulált a dk-snak, addig a két meleg liba ellene kampányolt, klárika is fúrja, fúrta! Szégyen!
airmax
2019. július 04. 12:43
Nem látom be, hogy valaki aki még csak nem is politizált soha, egyszer csak rögtön alelnök lesz az EP-ben... A DK-nak soha nem volt komoly képviselő csoportja, és most sincs... Erre egy magyarázat van ... az apró vagyonból bevásárolták először jelöltnek aztán mivel csak ketten voltak, így másodikként alelnök lett... Tudják, hogy Soros ezt hogy szokta csinálni szoclibéknél... ha megvan rá a lóvé akkor működik... Járóka Liviának ez rengeteg munkájába, és sok évébe került...
Paul
2019. július 04. 10:11
a cigány luvnya és a zsidó bolsi...wow ez aztán a perspektíva
Esvány
2019. július 04. 09:56
"Strachéval, Salvinivel kampányolni, majd beülni a Néppárt frakciójába, az maga az identitászavar. " Mondd, te ennyire nehéz felfogású vagy? Orbán kezdettől fogva következetesen azt javasolta az EPP-nek, hogy a szélsőbalos gazemberek helyett az európai jobboldali pártokkal működjenek együtt. Strache pedig a néppárti Kurz szövetségese és alkancellárja volt (amíg Merkelék meg nem puccsolták). "Amit írsz, az már rég eldőlt." Mármint hogy feladja-a a kereszténydemokráciát az EPP? Nem, még nem dőlt el. "Timmermans jelölése egy szélesebb politikai alku része lett volna" Ja, direkt ezért jött Alex Soros Páriszba, meg
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!