A kínai pártlapok címoldalán a hongkongi megmozdulás

2019. július 02. 09:31

A populista mozgalmak veszélyeire figyelmeztet a legtöbb kínai pártlap keddi száma.

2019. július 02. 09:31

Vezércikkekben bírálták a hétfői hongkongi tüntetést a kínai pártlapok. A China Daily azt írta, hogy a kiadatási törvény módosítása ellen Hongkong lakosságának egy olyan, főként fiatalokból álló szelete tiltakozik, amely úgy érzi, nem részesül a különleges közigazgatási státust élvező városállam fejlődéséből, valamint kizárva érzi magát a döntéshozatalból.

A cikk rámutat arra, hogy ezek az érzések máshol is populista mozgalmakhoz vezettek a világban. Az írás szerint a tiltakozásokat olyanok is szítják, akik mások elkeseredését kihasználva igyekeznek saját céljaikat megvalósítani és nyomást gyakorolni Pekingre. A cikkíró álláspontja szerint a tüntetések nem gyengítik az „egy ország, két rendszer” elvet, amely alapján Hongkong Kína elidegeníthetetlen része.

A Global Times vezércikke a tüntetés kiváltó okáról említést sem tesz, azt egybemossa a Hongkong feletti brit uralom megszűnése évfordulójának alkalmából minden évben megrendezett demokráciapárti menettel, amelyet idén is megtartottak, a kiadatási törvénytervezet elleni tiltakozással párhuzamosan. A cikk a megmozdulás erőszakos elemeinek részletes bemutatására helyezte a hangsúlyt.

Mindazokban, akik szeretik a várost, bizonyára mély elkeseredést váltott ki az az egyre hevesebbé váló tombolás, amelynek során a délutáni káoszban a rendőröket kövekkel dobálták meg – írta a szerző. A lap úgy vélekedett, hogy a hétfői események maradandó foltot hagyhatnak Hongkong megítélésén, kockára téve a városnak a nemzetközi pénzügyben és kereskedelemben betöltött szerepét.

Hongkongban hónapok óta egyre hevesebb tüntetések zajlanak a kiadatási törvény módosítását célzó törvénytervezet ellen, amely lehetővé tenné, hogy Hongkong olyan feleknek – köztük Kínának és Tajvannak – adjon ki gyanúsítottakat, akikkel eddig nem volt kiadatási egyezménye. Carrie Lam hongkongi kormányzó ugyan június közepén határozatlan időre felfüggesztette az előterjesztés tárgyalását, de ez sem volt elég a kedélyek lecsillapítására, mert a tiltakozók a tervezet visszavonása mellett már Lam lemondását is követelik.

A tervezet ellenzői attól tartanak, hogy Peking visszaél majd a jog adta lehetőséggel, amelyet a politikai menekültek ellen használhatna fel, különösen mivel visszamenőleg is kérelmezhetné a kiadatást már lezárt ügyekben is. A bírálók ráadásul megkérdőjelezik a kínai igazságszolgáltatás tisztességét és átláthatóságát.

(MTI)

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!