Steinmeier: Aki életeket ment, az nem lehet bűnelkövető

2019. június 30. 16:04

„Többet kell tenni. Európának nagyobb szerepet kell vállalnia” – nyomatékosította Frank-Walter Steinmeier német szövetségi államfő.

2019. június 30. 16:04

Bírálta Olaszországot a Sea-Watch 3 német kapitánya, Carola Rackete ellen indított eljárás miatt Frank-Walter Steinmeier német szövetségi államfő abban az úgynevezett nyári interjúban, melyet a ZDF német közszolgálati televíziónak adott.

Az interjú egészét vasárnap este tűzi műsorra a televízió, de a csatorna már délután több részletet nyilvánosságra hozott honlapján a beszélgetésből.

Steinmeier felhívja a figyelmet, hogy jóllehet, Olaszországban szabályok írják elő, hogy a hajók mikor köthetnek ki és mikor nem, és előfordulhat, hogy szabályszegés vagy törvénysértés történt, ugyanakkor Olaszországnak máshogy kellene kezelnie az ügyet.

„Olaszország nem akármilyen ország. Olaszország az Európai Unió közepén fekszik, és az Európai Unió egyik alapító tagállama. Ezért egy ilyen országtól elvárható, hogy ilyen ügyben másként járjon el” – hangoztatta Frank-Walter Steinmeier.

„​Európának nagyobb szerepet kell vállalnia” 

„Aki emberéleteket ment, az nem lehet bűnöző” – hangsúlyozta a német államfő, aki szerint ha Észak-Afrikában nem csillapodik a helyzet, akkor a továbbiakban is áramlani fognak a menedékkérők Európába a Földközi-tengeren keresztül, és szerinte európai választ kell adni arra, hogy emberek vesznek a tengerbe.

„Többet kell tenni. Európának nagyobb szerepet kell vállalnia” – nyomatékosította a politikus, aki korábban szociáldemokrata színekben a német kormány külügyminisztere volt.

A Sea-Watch 3 német kapitányát, Carola Racketét azt követően vették őrizetbe Olaszországban, hogy a hajó engedély nélkül kikötött Lampedusa szigetén mintegy 40 olyan emberrel a fedélzetén, akit a Földközi-tengeren mentettek meg. A manőver közben a Sea-Watch 3 nekiment egy olasz hajónak, amely megpróbálta megakadályozni a kikötést.

„Minimális empátiára van szükség” 

Steinmeier Walter Lübcke kereszténydemokrata politikus június eleji meggyilkolásáról is beszélt a ZDF-nek. A szövetségi elnök szerint ha történt mulasztás, akkor az az, hogy a hatóságok nem figyeltek kellőképpen azokra a folyamatokra, amelyek a társadalom jobbszélső peremén mentek végbe. Lübckét saját otthonában lőtték agyon, és a gyilkossággal egy olyan férfit gyanúsítanak, aki neonáci csoportokkal állt kapcsolatban. Frank-Walter Steinmeier szerint észre kell venni, hogy a szélsőjobb új ellenséget talált magának; a menekülteken segítők mellett már helyi politikusokat is célba vesznek, ezért őket meg kell védeni. „Nem szabad, hogy azok, akik frusztráltak ebben az országban, őket használják lábtörlőnek” – húzta alá a német elnök. Meg kell őket védeni - szögezte le Steinmeier.

A német elnök a közösségi média szerepét is felvetette, és arra az álláspontra helyezkedett, hogy bár kétségtelenül nem lehet a közösségi portálokat felelőssé tenni, elmosódtak a határok aközött, amit ki lehet mondani, és amit nem. „Vitát kell kezdeni az internetes vitakultúráról. Minimális empátiára van szükség” – jegyezte meg a politikus.

Frank-Walter Steinmeier a klímaváltozásról is szót ejtett, és úgy ítélte meg, hogy Németország már nem éllovasa a klímaváltozás elleni küzdelemnek. A német szövetségi elnök szerint Németországnak újra a klímaváltozás elleni fellépés élére kell állnia, és a társadalom hálával tartozik azoknak a fiataloknak, akik „Péntekenként a jövőért” tüntetnek, mert ők emlékeztetnek arra, hogy ebben a küzdelemben vezető szerepet kell vállalni.

(MTI)

Összesen 83 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Agnieszka
2019. július 01. 11:28
Hogyne. Érdekesa fejlemény lenne, ha ott menne neki a parti őrség hajójának.
Negue
2019. július 01. 10:02
Csak az a baj Steinmeier úr, hogy ezek úgy életmentők, hogy előbb ráveszik az embereket, hogy menjenek bele az életveszélyes helyzetbe, hogy után, megmenthessék őket. Valami nagyon nem stimmel.
justiceforhungary
2019. július 01. 09:30
Pista egy lyukas bádogdobozba egy kismacskát helyez és beleereszti a Dunába Esztergomnál. Jani kihalássza Csepelnél a Dunából a kismacskát és elvárja hogy a hős megmentő szerepét senki ne vitassa el tőle. De erről Pista és Jani előre megegyeztek és a kismacska életét veszélyeztetve a cél érdekében akár a macska halálba küldése is belefért. Ez már eleve aljas bűn. Az pedig hogy ezért a magbízóiktól kapott 50 ezer eurón osztoztak minden aljasságot felülmúl. Csak ezek nem kismacskákat zúdítanak ránk, hanem potenciális fehérember gyilkosokat.
Venn
2019. július 01. 09:14
Ez a Carola némber az életmentő Steinmeierhez vigye a szerencsétleneket. Ja, hogy neki nem kellenek??!! … mert nagggyyyon tisztességes, emberszerető "államfő". :(
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!