Menteni próbálta a helyzetet a Hableány kapitánya

2019. június 27. 07:50

A Magyar Nemzet cikke szerint a Hableány kapitánya az utolsó pillanatban elforgatta a sétahajó kormányát, hogy meneküljön az elkerülhetetlennek bizonyult katasztrófa elől.

2019. június 27. 07:50
Az utolsó pillanatban még menekülni akarhatott a Hableány kapitánya a katasztrófa elől a hullámsírba süllyedt sétahajó hatósági szemléje szerint – ismerteti a csütörtöki Magyar Nemzet.

A cikk szerint az utolsó pillanatban láthatta meg a Hableány kapitánya a hajóját minden figyelmeztetés nélkül balról előzni akaró Viking Sigynt, és elforgatta a sétahajó kormányát, hogy meneküljön az elkerülhetetlennek bizonyult katasztrófa elől. A szállodahajó utolérte, a hajó tatjának bal oldalához ütközve maga alá gyűrte, majd a víz alatt hosszanti és keresztirányban is megpörgette a Hableányt.

A Magyar Nemzet értesülése szerint a hatósági szemlebizottság a Csepeli Szabadkikötőben a sétahajó roncsát vizsgálva megállapította egyebek mellett, hogy a kormánylapát 11 fokkal tér ki az egyenestől. Ez azt jelenti, hogy a kapitány az utolsó pillanatban még menekülni próbált, de már elkésett a manőverrel.

Az ütközés erejét – és a Hableány reménytelen helyzetét jellemzi, hogy az ezertonnás Sigyn, 13-14 kilométer/órás sebességgel nekiütközve a negyventonnás Hableánynak, végigroncsolta a sétahajó bal oldalát a tattól a kormányállásig, hatvan centiméteres, félkör alakú mélyedést vájva a félméterenként merevítőoszlopokkal megerősített, öt centiméter vastagságú acéllemezből épült hajótestbe. Az ütközés ereje, az egymásnak feszülő fémdarabok akkora hanghatással járhattak a szakértők szerint, hogy kizárt: mindezt nem hallották meg a két hajó fedélzetén.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) hatvanfős, gyakorlott nyomozókból álló különleges csoportja minden ellenkező híresztelés ellenére a katasztrófa minden részletét vizsgálja, így a cserbenhagyásnak, illetve az elsősegélynyújtás elmulasztásának a lehetőségét is.

A Viking Sigyn kapitányát nemcsak gondatlanság miatt terheli a felelősség, hanem azért is, mert nem kellő mértékben nyújtott segítséget vagy azt teljesen elmulasztotta fejtette ki a Magyar Nemzetnek a Hableányt üzemeltető Panoráma Deck Kft. oldalán sértetti képviselőként fellépő ügyvédek egyike, Sógor Zsolt. Az ügyvéd a segítségnyújtás elmulasztásának a lehetőségét abban látja, hogy az eddigi információk szerint a Viking Sigyn a gázolás után a tragédia helyszínétől csak 800 méterrel távolabb állt meg az újpesti rakpart egyik kikötőpontonjához horgonyozva, s ekkor küldtek vissza a Margit hídhoz egy motoros gumicsónakban két matrózt, hogy tájékozódjanak, valóban ütköztek-e valamivel, ahogy azt az utasok egyébként jelezték a kapitánynak.

Sógor Zsolt úgy véli, hogy ha a kiváló manőverezőképességű és hajtómotoronként 2000 lóerős Sigyn azonnal megáll és vízre bocsátja mentőcsónakjait, úgy több ember életét is megmenthették volna.

Az ügyvéd szerint azt is vizsgálnia kell a nyomozó hatóságnak, hogy a Sigyn mögött egy percen belül a tragédia helyszínére érkező Viking Ingvi személyzete miért nem mentette a vízbe esetteket, miért hajózott át megállás nélkül a roncs felett. A Sigyn mögött érkező testvérhajó személyzetének is felelőssége lehet a történtek miatt hangsúlyozta az ügyvéd, aki közölte: egyeztettek a nyomozó hatósággal, s várják a nautikai, hidrológiai és műszaki igazságügyi szakértői véleményeket, s ezek ismeretében indítványozzák a helyszíni bizonyítási kísérletet - olvasható a napilapban.

(MTI, Magyar Nemzet)

 

Összesen 58 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gondolkodó-x
2019. június 28. 04:51
Én a Hableány kapitányát is hibáztatom! Elbízta magát. Rutinból vezette hajóját. Egy hajóskapitány is jól teszi, ha a "visszapillantó tükörbe" is belenéz, különösen egy szűk szorosban. Meggyőződésem, ha túlélte volna a balesetet, legközelebb biztosan így tenne. A zebrán is hiába van elsőbbsége egy gyalogosnak..., de ha azt nem adják meg, baj lesz. Tehát "állandóan" körbe kell nézni - még egy gyalogosnak is! Jelen esetben nem látom értelmét egy "megosztott" felelősség megfogalmazásának. Kártérítés értelmében 100%-ban a Viking felelős, megbízhatóságból, emberi felelősségből pedig a Hableány is.
babangida
2019. június 27. 13:45
Buntetojogbol
babangida
2019. június 27. 13:44
Hehe Sogor Zsolt. elottem huztak meg szakvizsgan:)
még fokozza
2019. június 27. 13:09
Ráhel és Rogán cégkapcsolata.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!