Elutasította a bíróság a kérelmet, nem adjuk ki Gruevszkit

2019. június 27. 12:55

A menekültként elismerést kapott személy nem adható ki annak az államnak, ahonnan elmenekült.

2019. június 27. 12:55

Csütörtökön zárt tárgyaláson döntött a Fővárosi Törvényszék Nikola Gruevszki volt macedón kormányfő kiadatási kérelmének ügyében – írja az Index. Gruevszkit hazájában börtönbüntetésre ítélték, ezután menekült Magyarországra.

A volt miniszterelnököt Magyarországon a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal határozatában menekültként ismerte el, ezt a 2019. áprilisi határozatával véglegesítette, a menekültstátuszt fenntartotta. Ez kijelöli a törvényszék vizsgálati lehetőségét is, mivel a menekültként elismerést kapott személy nem adható ki annak az államnak, ahonnan elmenekült. Így a kiadatás feltételei a szkopjei első fokú bíróság nemzetközi elfogatóparancsa, és az Észak-macedón Köztársaság igazságügy minisztériumának kiadatási kérelme vonatkozásában nem állnak fent - fogalmazott döntésében a bírónő. 

A bíróság arról is döntött, hogy a körözési rendszerben ez rögzítésre kerüljön,így Magyarországon nem vehető őrizetbe ezek miatt az ügyek miatt Gruevszki. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az elfogatóparancs visszavonásra kerülne, hiszen azt csak a kibocsátó fél teheti meg. Magyarországon ez nem végrehajtható, de más államokban még akár végre is hajtható.

Mind az ügyészség, mind Gruevszki tudomásul vette az ítéletet, nem fellebbeznek.  Észak-Macedóniának erre nincs is lehetősége. A bíróság határozata így végleges, végrehajtható.

(Index)

Összesen 67 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
realista
2019. június 27. 16:10
Hát nehogy már szegény politikusbűnözőt börtönbe zárják. Még a végén nálunk is precedenst teremtene, azt meg az itteni "elitre" nézve katasztrófális lenne.
péterx
2019. június 27. 14:57
Egy hazájában igazságtalanul üldözött embert befogadni, ma már elemi humanitárius kötelesség.
repulok
2019. június 27. 14:22
A bíró megkérdezte tőle: Miki, haza akasz menni? Nem kösz! És a dolog ezzel el van intézve, hiszen menekültként van itt...
catalina9
2019. június 27. 13:55
jut eszembe, Soros elvtársa 18 év után nemrégen ítélték 2 év börtönbüntetésre, de a zsidó spekuláns ügyében nem hörögnek a libsik..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!