Ilyen volt az ellenzéki előválasztás testközelből

2019. június 26. 20:36

A győztes Karácsony Gergely „sok Gábort” és „sok Kálmán Olgát” szeretne látni a magyar közéletben.

2019. június 26. 20:36
Pálfy Dániel Ábel

Az ellenzéki főpolgármester-jelöltek előválasztásának eredményét szerdán valamivel hat óra után sajtótájékoztató keretében jelentették be (ki tudja miért?) a VDSZ (Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége) székházában.

Hat órakor már a fél magyar sajtó ott nyomorgott a borzasztó meleg és levegőtlen lépcsőházban, hogy bejusson a sajtótájékoztatónak otthont adó emeleti terembe. Az ellenzéki politikusok – ha lehet ilyet mondani – „színe-java” szintén megjelent az eseményen.

A három jelölt közül egyedül Kámán Olga nem tette tiszteletét az eredményhirdetésen, mert – mint azt később az őt támogató DK frakciószóvivője, Gréczy Zsolt elmondta – kéőn értesültek arról, hogy közös sajtótájékoztató lesz, és Kálmán még az aktivistákkal beszélgetett, így amúgy sem volt az eseménynek megfelelő öltözetben.

Karácsony Gergely viszont

magabiztos mosollyal sétált a folyosón, de a momentumos Kerpel-Fronius Gábor sem tűnt elkeseredettnek.

Rajtuk kívül ott volt még Kunhalmi Ágnes, Molnár Zsolt és Tóth Bertalan az MSZP részéről, Szabó Tímea és Kocsis-Cake Olivio a Párbeszédtől, a DK-s Gréczy Zsolt és a momentumos Fekete-Győr András és Donáth Anna is.

Az eredményt kihirdető Magyar György ügyvéd, a Civil Választási Bizottság elnöke hangsúlyozta, hogy a civil előválasztásnak több győztese is van. Szerinte a választás elsősorban a demokrácia győzelme, de győztek a budapestiek is, akik elmentek szavazni és a jelöltek is, akik indulásukkal megmutatták, hogy ebben a városban van ellenzék, amelynek van bátorsága vetélkedni.

Puzsér Róbertnek is odaszúrt egyet, mondván: azok a jelöltek akik jelezték, hogy érdekelné őket az előválasztás, de végül nem vettek részt rajta nem igazi ellenzékiek. Mert ha azok lennének, akkor itt lennének – tette hozzá. (Azt nem mondta el, hogy akkor Kálmán Olgáról mit is gondol, ő ugyanis az előválasztáson igen, de az eredményhirdetésen nem vett részt).

Magyar György közölte, az előválasztáson összesen 68 240 érvényes szavazat érkezett. Kerpel-Fronius Gábor, a Momentum jelöltje 9792-, a „függetlenként” a DK támogatásával indult Kálmán Olga pedig 25093 szavazatot szerzett,

az előválasztás győztese, Karácsony Gergely, aki 33365 vokssal nyert

– jelentette be.

Ekkor már mindenki tudta mi lesz a végeredmény, ugyanis Karácsony facebook-oldalán az alábbi bejegyzés jelent meg:
 

Karácsony később azt mondta, ő nem tudott a bejegyzésről, valószínűleg valamelyik aktivista jelenthette be idő előtt a győzelmet. Ha igaz, amit a DK-s Gréczy Zsolt nyilatkozott nekünk, akkor

Karácsony önállósodott stábjának nem ez volt az első túlbuzgó megnyilvánulása az előválasztás alatt. 

Kerpel-Fronius Gábor mindenekelőtt gratulált Karácsony Gergelynek, aki szerinte nem csak esélyes, hanem le is fogja győzni Tarlós Istvánt a budapesti főpolgármester-választáson. Hozzátette, ígéretéhez híven másnap meg fogja keresni Karácsonyt, hogy megbeszéljék, hogyan támogathatja a legalkalmasabban. Megköszönte a Civil Választási Bizottság, az önkéntesek és a momentumos aktivisták munkáját, amivel segítettek az előválasztás lebonyolításában.

Elmondta azt is, sajnálja, hogy nincs itt Kálmán Olga, mert neki is szeretett volna gratulálni.

Mivel Kálmán Olga nem vett részt az előválasztás eredményhirdetésén, ő nem mondott semmit.

(Legalábbis ott nem, a facebookon azért gratulált Karácsonynak és hálálkodott is egyet.)

Nagy taps fogadta az előválasztás nyertesét, Karácsony Gergelyt, aki szintén azt hangsúlyozta, hogy az előválasztásnak sok győztese van: elsősorban Magyarország, amely bizonyítékot kapott arra, hogy „ebből a hazából még nem sikerült elüldözni a demokrácia szellemét, és hitet, hogy az ellenzék képes együttműködni”.

Budapest, amely az EP választáson és az országgyűlési választáson is megmutatta, hogy a Fideszével szemben más politikát akar, esélyt kapott, hogy ezt szavazatokra váltsa. Nyertek a pártok is, mert az előválasztási vitákban mindegyik pártnak volt esélye, hogy elmondja, milyennek képzeli a jövő Budapestjét.

Karácsony szerint az előválasztás legnagyobb nyertesei a budapestiek, akik változást akarnak ebben a városban és részt vettek „ebben a történelmi jelentőségű előválasztásban”.

A Párbeszéd politikusa megköszönte a „közel hetvenezer” szavazónak a részvételt, a civileknek és a pártok aktivistáinak a segítséget és vetélytársainak a kampányt. Kampányolt egy kicsit Kerpel-Fronius Gábornak, akinek a nevét korábban nem hallotta, de szerinte egy nagyon derék, tisztességes, városát szerető, felkészült okos embert ismert meg benne.

Kámán Olga szerinte új színt hozott a politikába és örül annak is, hogy egyre több nő vesz részt a közéletben. „Sok-sok Kálmán Olgát a magyar politikába!” – fogalmazott.

Az ellenzéki oldalon véget ért a rivalizálás korszaka! Véget ért az a korszak, amikor a pártok hatalmi játszadozásai határozzák meg a politikát, most már egyértelmű a kép, nem nézünk hátra csak előre! – hangsúlyozta. Elmondta azt is, bár szövetségeseként tartja számon a pártokat, elsősorban a budapestiek jelöltje kíván lenni. 

Az elkövetkező napok fontos feladata, hogy az ellenzéki pártok befejezzék a tárgyalásokat a közös polgármester-jelöltekről és létrehozzák azt a kampánycsapatot, amelyben minden párt részt vehet, amelyik részt akar venni a küzdelemben, függetlenül attól, hogy volt-e jelöltjük az előválasztáson. Mindenkire, pártokra és civilekre egyaránt számítok, hogy a hatalom emberét az emberek hatalmával tudjuk leváltani – mondta. Egy mindenkiért, mindenki egyért! – zárta szavait a párbeszédes politikus.

Összesen 108 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
amarna
2019. június 30. 07:20
valaki gyújtson villanyt ennek a "szöröncsítelennek " a fejében,hogy legalább a fogait csináltassa meg hogy tudjon magán egy jóízűt hahotázni..../elfuserált nyomoronc egy alak..........
kitiltott
2019. június 27. 13:37
Mekkota nagy melkénnyel vannak hogy van a budapesti baloldalnak 70.000 mindente elszánt vak és süket szavazója..7gyanis ja nem látják hogy az nekik jó ami most van BP akkor vakok és süketek
Rockpapa
2019. június 27. 07:42
A voksok összeszámlálása után kijelenthetjük, hogy a ballib erők megszerezték a szavazatok 100%-át.Óriási győzelem!Végre!
Sulammit
2019. június 27. 07:25
Tudták, hogy elbukta Kálmán asszony az előválasztást, ezért nem jelent meg. Kálmánék hazudnak. Ha győzött volna, nem az aktivistákkal beszélget, tudta volna az időpontot, és megfelelőnek találta volna a ruháját, nadrágját is. Tényleg arról panaszkodtak a riportalanyai még az ATV-nem, hogy még sosem látták a lábait, mindig nadrágban van.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!