Én nagyon rossz keresztény vagyok valószínűleg, mert négy fiam van, mindegyik volt már engedetlen, de egyiket sem köveztem meg, mea maxima culpa.
Kedves mindenki, drága szülőtársak főleg: nem arról van szó, hogy utolsó pokolfajzatok vagyunk, ha valaha is elszakadt a cérna, és ráordítottunk a gyerekre, megráztuk a gyereket vagy rácsaptunk a gyerekre.
Velem is megtörtént. Nem, ezt javítom, mert ócska önfelmentő duma. Nem velem történt meg, hanem velük. Én az elkövető voltam. Mert tehetetlennek éreztem magam, és mert feszült voltam, és seggfej voltam ezekben a helyzetekben, azért. Meg azért, mert akkoriban (bő tíz éve történt ilyen utoljára) nem voltam kellőképp tisztában azzal, hogy ezt mennyire nem szabad. Pedig én is vert gyerek vagyok (sokkal, de sokkal inkább, mint az enyéim), a bátyám is az volt, és tudom, hogy a vert gyerekek sosem gyógyulnak meg egészen, valahol mindig küzdenek a vertségükkel.
Megkeresem a leggázosabb helyzetekben is a megoldást ma már, és az az igazság, hogy mindig van más megoldás, sőt, kizárólag más megoldás van.