Karácsony nem tudja, az ő kampányának vadhajtásai-e a DK által választási csalásnak nevezett hívások

2019. június 24. 23:27

De elnézést kér azoktól, akikben félreértést szültek.

2019. június 24. 23:27

Újságcikkekből, telefonhívásokból értesültem a hírről, az elmúlt napom a kampány miatt nem volt alkalmas arra, hogy részletesebben tájékozódni tudjak az ügyben – reagált a Mandiner kérdésére Karácsony Gergely a hírre, miszerint a DK bejelentést tesz az előválasztáson történt csalás miatt.

A Demokratikus Koalíció hétfőn közleményben tudatta, hogy tömegesen érkeztek a bejelentések a párthoz egy félrevezető tartalmú automata telefonhívásról, amely úgy állítja be Karácsonyt, mintha Gyurcsány Ferenc és a DK által hivatalosan támogatott jelölt lenne. A híváshoz állításuk szerint Gyurcsány Ferenc egy korábbi tévészereplésének hangját is felhasználták. A párt a Civil Választási Bizottsághoz fordult.

Ha jól tudom, Gyurcsány Ferenc egyik korábbi nyilatkozatát játszották be, azt gondolom, hogy ez a nyilatkozat már nem érvényes, ezért ez semmiképp sem szerencsés húzás. Az biztos, hogy

én erről nem tudtam, egyelőre nem tudom kinyomozni, hogy ez az én kampányom vadhajtása volt, vagy tőlünk teljesen függetlenül történt

– mondta kérdésünkre Karácsony Gergely.

„Én senkit nem kértem erre a feladatra és ilyen utasítást senkinek nem adtam, és jeleztem azok felé, akiknek erre a folyamatra rálátása lehet, hogy ez teljes mértékben kontraproduktív és káros ránk nézve. Azoktól, akikben ez adott esetben félreértést szült, elnézést kérünk!” – fogalmazott.

A Párbeszéd politikusa a Mandinernek beszélt vetélytársairól, Kerpel-Fronius Gáborról és Kálmán Olgáról, valamint Gyurcsány Ferencről és Tarlós Istvánról is. Minderről bővebben hamarosan megjelenő interjúnkban olvashatnak!

Összesen 113 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zolizolizoltan
2019. június 25. 17:13
Gyurcsány konkrétan az MSZP-P-t vádolta be, bizonyítékot nem említett. A szocik között sok a DK-s vakondok, még az is lehetséges, hogy ők csinálták. Mindenesetre eléggé ostoba volt Karácsony fenti nyilatkozata, mert a DK máris beismerésnek értékelte: "Gréczy Zsolt (DK) ugyan nem tudta bizonyítani, hogy az MSZP-P valóban csalást követett el, de az beismeréssel ér fel szerinte, hogy Karácsony bocsánatot kért." https://168ora.hu/itthon/csalast-kialtott-az-elovalasztason-a-dk-probatetel-elott-a-fovarosi-ellenzeki-egyseg-170268
néhai Ch.Pilot
2019. június 25. 12:57
Vihar egy lavor vízben.
catalina9
2019. június 25. 12:07
Karácsony nem tudja, ..." Karácsony egy igazi nemtudomka...
Tatulus
2019. június 25. 10:53
Böszme kitalálta Olgica győzelmét - ha győz, ok, ha nem az azért van, mert jöttek a hazug telefonok (amiről egyébként az állításon kívűl semmilyen bizonyítéka sincs), tehát csalás volt, vagyis a DK Olgát fogja indítani! Régi recept!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!