Karácsony a legnépszerűbb ellenzéki jelölt

2019. június 23. 17:07

A hvg.hu által ismertetett kutatás szerint a hibahatárnál nagyobb különbséggel áll a második helyen Kálmán Olga.

Új közvélemény-kutatást készített a Závecz Research az előválasztás előtt, ebben több kérdést tett fel az akkor még el nem kezdődött előválasztással kapcsolatban – összegezte a felmérést a portél. Ennek egyik kérdése úgy hangzik: amennyiben részt vesz az előválasztáson, kit támogat szavazatával? Erre a megkérdezettek 39 százaléka azt mondta, hogy Karácsony Gergelyt, míg 35 százaléknyian azt, hogy Kálmán Olgát. A momentumos Kerpel-Fronius Gábor 10 százalékot kapott, és 17 százalék azok aránya, akik nem tudják/nem válaszoltak.

Kiderült az is, hogy többen nem vesznek részt az ellenzéki előválasztáson, mint amennyien igen: a Závecz Research ugyanis a második fordulóban várható részvétellel kapcsolatban is megkérdezte az embereket. Itt az derült ki, hogy 29 százaléknyian vannak azok, akik biztosan nem vesznek részt az előválasztás második fordulójában, 36 százalék mondta azt, hogy valószínűleg nem vesz részt, 18, hogy valószínűleg részt vesz, 7, hogy biztosan, míg 11 százalék azt, hogy nem tudja vagy nem válaszolt.

Egy másik kérdés az önkormányzati választásokra vonatkozott, azt kérdezték: ha most vasárnap lenne ez a voksolás, úgy a megkérdezettek elmennének-e szavazni? Itt 42 százalék azt válaszolta, hogy biztosan elmenne, 23, hogy valószínűleg igen, míg 18, hogy valószínűleg nem, és 16 százalék azt, hogy biztosan nem menne el. 1 százaléknyian voltak azok, akik nem tudták megmondani/nem válaszoltak a kérdésre.

vissza a teljes nézetre